X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”

Author: Főadmin Date: 2021. november 23., kedd 14:24

 

 

Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

 

Célunk volt, hogy a rászoruló embereket tartós élelmiszerrel támogassuk, és ehhez nagy lehetőség a Magyar Élelmiszerbank. Évek óta napi kapcsolatban vagyunk velük, hiszen az ALDI vagy TESCO áruházban megmaradt gyors felhasználású árut (zöldséget, gyümölcsöt vagy pékárut) másnap kidobás helyett elszállíthatjuk. Ezzel naponta segítjük népkonyhai ellátottjainkat. Idén megpályáztuk azt a felhívásukat, amelynek segítségével a karácsony előtti időszakban háromnapos tartós-élelmiszer gyűjtési akciót szervezhetünk.

Pintér Klaudia (Budapest), Rudiné Balla Judit (Esztergom) és Zámbó Tamásné (Gyömöre) csapatvezetők hetekkel ezelőtt az öt csoportot délelőtti és délutáni turnusokba szervezték. A MÉBank online tájékoztatást tartott számukra annak érdekében, hogy minden adminisztrációs és szervezési kérdéssel tisztában legyenek. Az áruházakba az Élelmiszerbank szállította a kezdés napjára a plakátokat és a szórólapokat, amivel az érkező vásárlókat megszólíthattuk. Végül a munkatársakból és sok esetben a családtagokból összeálltak a csapatok. Mindenki kivette a részét: a vásárlók megszólítása, a tájékoztatás, az adományok átvétele, pakolása, lemérése, adminisztrálása és elszállítása volt a feladat. Az adományozók – ha gondolták – megadhatták az e-mail címüket, ahova a MÉBank egy videót küld arról, milyen örömöt jelentett sokaknak a felajánlásuk.

Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak a rászorulóknak szereztünk ezzel örömet! Az adományozók fülig érő szájjal, remegő kézzel vagy épp könnyes szemmel hozták a felajánlásaikat a pénztár mögött álló kosarakba. A bejáratnál arra kértük az áruházba érkezőket, gondoljanak a rászoruló emberekre, családokra, és vásárlásuk során az ő számukra is tegyenek a kosarukba egy-két tetszőleges tartós élelmiszert (például rizst, tésztát, konzervet, édességet, bébiételt, lisztet).

 

Volt, aki az elmúlt évekből ismerte a gyűjtést, és elmondta, hogy amikor ő bajban volt, rajta is az Élelmiszerbank Egyesület segített, így nem kérdés, hogy most ő adományoz másoknak.

Sok kisgyerekes család, fiatal vagy akár idősebb is szívesen adományozott. Nem egy vásárló akadt, aki sírva hozta felajánlását. Volt, aki félig rakta a bevásárlókocsit tartós élelmiszerrel, amit a szükségben levőknek szánt. De nem bizonyult kisebb tettnek, amikor egy kamasz a zsebpénzéből hozott egy kis édességet. Bizony még a kasszában ülő áruházi dolgozók is meghatottan szemlélték, mire képesek az emberek, amikor segítségről van szó. Bíztatták a csapatokat, és valahol még a tavalyi év tapasztalatairól is meséltek, illetve a gyűjtőponton találkoztunk velük, amikor már ők is adományozókként voltak jelen.

 

Az esztergomi munkatárs így fogalmazta meg tapasztalatát: „A csapat tagjai tisztelettel, kedvességgel és optimizmussal fordultak a vásárlók felé. Felemelő érzés volt látni, hogy az embereknek fontos a rászorultak megsegítése. Számtalan különleges és megható pillanat közül néhányat érdemes kiemelni: az idősek, a gyermekes családok, a fiatalok, roma családok és külföldiek egyaránt hozzájárultak a gyűjtéshez. Olasz, orosz, japán, szlovák vásárlók kézzel-lábbal jelezték, hogy nem beszélnek magyarul, nem értik mit akarunk tőlük. Aztán néhány egyszerű kommunikációs trükk, egy-két angol szó következett, gondolván, hátha segít... És megértették, mert ők is elhelyezték az adományaikat a gyűjtő kosárban.”

 

A munka csodás eredménye:

  • az Tábita esztergomi csapata másodszor tartott ilyen akciót, az idei évben 2.034 kg élelmiszert gyűjtött.
  • a budapesti csapat első ízben: 1.597 kg
  • a gyömörei telephely szintén idén először adta magát ehhez a munkához: 345,5 kg

 

 

Az összegyűjtött tartós élelmiszereket idős, beteg ellátottjainknak, valamint a népkonyhai ellátásban levő rászorulóknak tervezzük kiosztani Budapest, Esztergom, Gyömöre, Tatabánya, Verőce területén. Ezen kívül a Baranya megyei Ormánságba is tervezünk vinni az adományokból, amely országrészről tudjuk, hogy Magyarország egyik legelmaradottabb, legszegényebb régiója, egy aprófalvas vidék a Dráva-melléken.

Néhány további vélemény:

Nagyon örülök, hogy a részese lehettem ennek a gyűjtésnek, hiszen jónak lenni jó, és aki ad, az csakis jó lehet! Az elején kicsit tartottam tőle, mert a mai világban nem tűnnek segítőkésznek az emberek. De aztán ahogy gyűlt az adomány, úgy megnyugodtam, hogy azért sokan vannak még a jó emberek! Ráadásul olyanok, akikről fel sem tételeztem, hogy adni szeretne. Összességében jól zárult ez a gyűjtés! És jövőre is szívesen csatlakozom!" (Takács Tímea Erzsébet)

„Köszönöm, hogy részese lehettem a gyűjtésnek. Jó érzés volt látni, hogy a nehézségek ellenére még vannak emberek, akik szívesen adakoznak. Ha jövőre is lesz gyűjtés, szívesen veszek részt benne." (Dezső Zoltánné)

 

A budapesti főszervező és a három nap résztvevője: Pintér Klaudia

Munkatársak a gyűjtésben:

 

  1. Csordás Vivien (önkéntes)
  2. Demcsák Valiéria
  3. Havan Péter
  4. Hegyi Aranka (gondozó)
  5. Horváth Péter
  6. Hüttner Anikó (gondozó)
  7. Kaszányi Tamás
  8. Kiss János
  9. Kutas Edit (gondozó)
  10. Pál Anikó és férje
  11. Schrödel Melinda és férje
  12. Szabó Gézáné (gondozó)
  13. Tóth Tamás
  14. Vágenhoffer Zsuzsanna és férje, és fia

 

Az esztergomi szervező és egyben résztvevő: Rudiné Balla Judit

Munkatársak a gyűjtésben:

 

  1. Bedő Viktória  
  2. Bodoczné Hegedűs Zsuzsanna 
  3. Csákvári Eszter 
  4. Csévi-Kitka Brigitta 
  5. Eperjesi Tiborné 
  6. Gedei Alexandra 
  7. Gedei Gergely Bán 
  8. Hentes Ildikó 
  9. Horváthné Urbán Ildikó 
  10. Kaszner Lilla 
  11. Királyné Csákvári Andrea 
  12. Kissné Ragács Andrea 
  13. Kocsis Lajosné 
  14. Kovácsné Holop Orsolya 
  15. Kreisz Zoltánné 
  16. Kutala Mónika 
  17. Lőrinczné György Zsuzsanna 
  18. Miklovicz Lajosné 
  19. Petrányi Ildikó 
  20. Répási Mária 
  21. Sovány Tamásné  
  22. Szabó Dzsenifer 
  23. Teiter Tamásné 
  24. Turányi Ildikó 
  25. Újlaki Eszter 
  26. Varga Tímea 

 

A gyömörei szervező és résztvevője egyben: Zámbó Tamásné.

Munkatársak a gyűjtésben:

 

  1. Adorján Friderika
  2. Dezső Zoltánné (önkéntes)
  3. Kiss Martina Mária
  4. Nemes Gyöngyi
  5. Németh Gyula Károlyné
  6. Sopf Mária
  7. Takács Tímea Erzsébet
  8. Zámbó Tamásné és férje

 

 

 

 

RELATED NEWS

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját

Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.

Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról

Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.

Sulipak(k)olj velünk!

Segítsük együtt a rászoruló gyerekek beiskolázását! Ezekben a kiszámíthatatlan időkben is van, ami biztos: a szükségben élő, bajba került családok számítanak ránk.

Lap tetejére