Nagy sikerrel vagyunk túl vitaverseny sorozatunk nemzeti döntőjén
Author: Főadmin Date: 2021. május 27., csütörtök 19:17
Magyarországon Dr. Áder János köztársasági elnök a védnöke annak a klímaváltozással foglalkozó vitaverseny sorozatnak, amelynek nemzeti döntőjére és díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2021. május 27-én került sor.
A „ClimateofChange” elnevezésű projekt vitaversenye 13 európai országban, egy időben és hasonló szabályrendszer szerint került megrendezésre. Hazánkban a Baptista Szeretetszolgálat a házigazdája annak a versenynek, amit két korcsoportban, közép- és felsőfokú oktatási intézmények körében hirdettek meg. A nemzeti viták során a csapatok között kutatáson alapuló érvek és cáfolatok ütköztetésére került sor egy strukturált és egységes keretrendszerben, felkészült bírák részvétele mellett.
A viták tételmondatai az éghajlatváltozás hatásait, a fogyasztási szokásokból fakadó károsanyag kibocsátást és környezetszennyezést, valamint ezzel összefüggésben az elvándorlás hatásait vizsgálták, illetve a fentiek összefüggéseire hívták fel a figyelmet.
Összességében az „End Climate Change, Start Climate of Change”, röviden „ClimateofChange”, mint az Európai Unió által támogatott projekt, a Földet és az emberiséget érintő globális kihívásokra kívánja felhívni a fiatalok figyelmét. Magyarországon a 24 csapat 43 fordulóban, 126 fő részvételével angol és magyar nyelven mérte össze tudását.
A döntő házigazdai feladatait Ágai Kiss András sportújságíró vállalta, fellépett Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes frontembere. A projekt magyarországi nagykövete Döbrösi Laura színésznő, a szervező Baptista Szeretetszolgálatot pedig Dr. Szilágyi Béla elnök és Gál Dávid ügyvezető igazgató képviselte a Nemzeti Múzeumban.
A Euronews az alábbi beszámolót készítette az eseményről: ITT!
Az alábbiakban ismertetjük a vitaverseny eredményeit.
HELYEZÉSEK:
ANGOL NYELVŰ KÖZÉPFOKÚ VITAVERSENY
-
Sapere Aude - Engame Akadémia
Csapattagok: Dunai Boróka, Seel Helena Brenda, Pusztai Rebeka Petra, Belák Dorka, Lévay Anna, Szalóczy Balázs
Tanár: Dezsényi Balázs -
Debaters For Change - Debreceni Ady Endre Gimnázium
Csapattagok: Veres Kata Nóra, Maczucza Anna, Bán-Földváry Loránd, Bereményi Bálint, Szuromi Attila, Sóska Gabriella
Tanár: Belinszky Péter
-
Prove Us Wrong - Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Csapattagok: Bereczky Bulcsú Norbert, Molnár Luca, Tóth Péter, Kotsis Flóra, Gál Örs Ádám, Bacsa Johanna
Tanár: Borz Attila
MAGYAR NYELVŰ KÖZÉPFOKÚ VITAVERSENY
-
PB - BSZ EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma
Csapattagok: Rátkai Jázmin, Braun Norbert, Bárdfalvy István, Kovács Péter,
Sarkadi Rebeka, Sztaracsek Mátyás
Tanárok: Baracs Nóra, Németh Eszter, Kovács - Szemelyácz Judit
-
Untitled United - ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium
Csapattagok: Schiszler Péter, Fekete Ádám,
Kovencz Benedek, Urbán Szonja, MészárosBence, Ferenczy Dominik
Tanár: Tóth László
-
AKG - Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Csapattagok: Bencsik Bálint, Vitális Miklós, PapavramidisKonsztantinosz,
Horváth Borbála, Csontos Zsófia, Schlesinger Ádám
Tanár: Juhász Iván
FELSŐFOKÚ VITAVERSENY
-
The Argue-Mentals - Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Csapattagok: Kiss Fanni, Frankó Dániel, Horváth Luca Kata
-
Brainstorm - Debreceni Egyetem és Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csapattagok: Turcsány Balázs, Horváth Máté, Gajdos Ádám
-
NKE2 Greenaholics - Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Csapattagok: Fülep Dezső, Pálinkás Petra, Fülep Adriána
GRATULÁLUNK!
RELATED NEWS
„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”
Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.
November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját
Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.
Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról
Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.