“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa a globális problémákról

Author: Főadmin Date: 2015. november 09., hétfő 09:06

 

Kilencven millió öt éven aluli gyermek továbbra is alultáplált, de közben az iskolába járó gyermekek száma egyre nő – az esten a Demnet Alapítvány bemutatta  "Gyermekek a fejlődő világban” című tanulmányát, amely a Millenniumi Fejlesztési Célok hatását vizsgálta a gyermekek helyzetére. A szakmai beszélgetésben részt vett mások mellett Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője is. Sok egyéb mellett elhangzott: a Millenniumi Fejlesztési Célok megalkotása minden kétség nélkül a nemzetközi közösség legjelentősebb próbálkozása a szegénység felszámolására és az egyenlőtlenségek csökkentésére az elmúlt két évtizedben. Az olyan globális kihívások, mint a gyermekmunka, a gyermekházasság és a gyermekkatonaság elleni küzdelem csak egy olyan összetett stratégiával lehet sikeres, amely egyidejűleg kezel más társadalmi és gazdasági problémákat is. A szakértő vendégek ezeket a témákat vitatták meg. 

RELATED NEWS

NoPlanetB: Elstartolt a Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt

A DUE Médiahálózat és a Baptista Szeretetszolgálat közös klímavédelmi játékának célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatóságra és a klímaváltozás hatásaira, miközben segít megérteni, milyen hatással van az emberi tevékenység bolygónkra.

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”

Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját

Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.

Lap tetejére