Remek baptista szereplés a sakkolimpián
Author: Főadmin Date: 2018. október 10., szerda 12:33
Batumi – Az elmúlt héten fejeződött be a 43. sakkolimpia a grúziai Batumiban. A sportág legrangosabb csapatversenye a kínaiak kettős győzelmével ért véget. A magyar csapatok közül a férfiak a 18. helyig jutottak, a női válogatott viszont a vártnál jóval előkelőbb ötödik helyen végzett. A női csapatban újoncként a Baptista Szeretetszolgálat kiemelt sakkozója, Terbe Julianna is asztalhoz ülhetett.
Az olimpiai csapat húzóneve Hoang Thanh Trang volt, akit a kínai Ju Wenjun után a női mezőny második legjobb játékosának választottak, és az utolsó fordulóig az egyéni aranyért is versenyben volt. Rajta és Julin kívül Gara Anita, Gara Tícia és Lakos Nikoletta alkották az előzetesen a 13. helyre rangsorolt, az elvárásokat messze felülmúló magyar válogatottat.
Juli még csak 21 éves, így a junior világversenyek után ez volt az első nagy torna, amelyen már a felnőtt mezőny tagjaként szerepelhetett. Elmondása szerint nagyon izgult, a játéka viszont egyre magabiztosabb lett: nyolc mérkőzése közül négyet megnyert, három pedig döntetlennel végződött. Juli azt állítja, a verseny legfontosabb tanulsága volt, hogy ráeszmélhetett: a sakk legmagasabb csúcsain álló klasszisok is csak emberek. Élőben láthatta a bajnoki címet eldöntő mérkőzést, és megismerte, hogy a legjobbak hogyan izgulnak, összpontosítanak és készülnek.
Úgy érzi, ez segít neki abban, hogy a következő nagy versenyen már lazább és mentálisan összeszedettebb legyen. Kiemeli, hogy az egyik legnagyobb élmény volt, hogy a sportág hazai nagyjaival, így Lékó Péterrel és Almási Zoltánnal is megismerkedhetett, akik hihetetlenül kedvesnek és támogatónak bizonyultak.
Juli most a decemberi egyéni magyar bajnokságra készül: a jó olimpiai eredmény lendületet adott neki, és úgy gondolja, a közeljövőben elérheti a női nagymesteri címet. A versenyek között pedig az edzősködéshez is visszatér: ősszel, a Polyhistor Academy oktatócsapat tagjaként újra ő tanítja a gyerekeket sakkozni több budapesti általános iskolában.

RELATED NEWS
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!
Az együttműködés lehetőségeit térképezték fel a szakemberek
Csíkszereda - A Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Szilágyi Béla munkatársaival Erdélybe látogatott, hogy megalapozza egy lehetséges hosszútávú humanitárius, szakmai, továbbképzési együttműködés lehetőségét.


MENU