X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Önkéntesek képzésével a kihívásokkal szemben

Author: Főadmin Date: 2016. november 03., csütörtök 09:36

 

Tizenhat szervezet – melyek közül nyolc Volonteurope tag – csatlakozott egy technikai segítségnyújtó programhoz. Ez az új kezdeményezés lehetőségeket kíván teremteni ahhoz, hogy európai önkéntesek harmadik országban (nem uniós tagállamban) dolgozhassanak, és új együttműködések születhessenek.

A Volonteurope-al – az önkéntesküldő szervezetek londoni székhelyű ernyőszervezetével – 2015 végén fogott össze a Baptista Szeretetszolgálat, az Alianza por la Solidaridad és a GVC annak érdekében, hogy az EU Aid Volunteers (továbbiakban EUAV) elnevezésű kezdeményezés megvalósulhasson. A négy szervezet – egyesítve a humanitárius segítségnyújtásban és az önkéntes-koordinációban szerzett szaktudást – technikai asszisztenciát kínál azon európai szervezetek számára, akik a program keretében önkénteseket kívánnak alkalmazni. A technikai asszisztencia általános célja, hogy a szervezeteket támogatva „felminősítse” őket az EUAV minőségi szabványának megfelelően.  

Első lépésként 2016 májusában negyvenkilenc szervezet – melyek közül 21 Volonteurope tag – részt vett egy e-learning kurzuson, amely a humanitárius akció során végzett önkéntes munkáról szólt. A kurzust két webinárium követte. Az e-tréning folyamán a résztvevő szervezetek megismerték az EUAV kezdeményezést és a humanitárius munka önkéntesekre vonatkozó jellemzőit. A résztvevőknek lehetőségük adódott arra, hogy első kézből hallhassanak azon szervezetek és önkéntesek tapasztalatairól, akik már részt vettek az EUAV kísérleti projektjében. Ezt követően az érdeklődő szervezetek képviselői kitöltöttek egy kérdőívet, amely alapján a konzorcium csapata meghatározta a válaszadók alkalmasságát az EUAV követelményeinek és sajátosságainak megfelelően. Erre alapozva lett kiválasztva az a 16 szervezet, amely technikai asszisztenciában részesül.

Az elkövetkezendő hónapokban az EUAV minőségi szabványának megfelelően a szervezetek online tréningeken vesznek részt és a konzorcium szakértői csapata minden egyes szervezettel szorosan együttműködve megtervezi és megvalósítja a kiszabott munkatervet. A konzorcium a tanúsítvány megszerzéséig segíti a szervezeteket: ez technikai asszisztenciát, látogatásokat, tapasztalatcseréket, mentorálást jelent.  Az akkreditációs folyamat alatt a szervezetek egy új, speciálisan a projekthez igazított Volonteurope platformon keresztül kapnak segítséget, ahol a közösségi gyakorlatok és képzések lebonyolíthatóak. A projekt utolsó szakaszában a szervezetek támogatáshoz és információhoz juthatnak annak érdekében, hogy ha kívánják, a tanúsítványt hazai tevékenységek során szerezhessék be.

Az EUAV kezdeményezés lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az európai állampolgárok és a humanitárius krízisben szenvedő közösségek együttműködhessenek. A számok nyelvén: a projekt 4 ezer európai állampolgárnak biztosíthat lehetőséget ahhoz, hogy egy harmadik országban önkénteskedjen. Ezen felül a projekt körülbelül további 10 ezer önkéntesnek online munkát is kínál.

Az együttműködések és a már futó projektek láttán a szakemberek úgy vélik, a kezdeményezés lehetőséget ad arra, hogy a helyi, a regionális és a globális tevékenységeket összekössék, ezzel is válaszolva a világszerte jelentkező kihívásokra.

Legutóbb, október 25-én koordinációs értekezleten vett részt Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi osztályának munkatársa a franciaországi Nantes-ban. Ezt követte a Volonteurope éves közgyűlése.

 

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére