Mianmar: a katasztrófa-kezelés módszereit tanítottuk
Author: Főadmin Date: 2015. március 15., vasárnap 11:06
A Baptista Szeretetszolgálat öttagú csoportja - Szilágyi Béla főigazgató, Gál Dávid nemzetközi igazgató, Horváth Sándor biztonsági szakértő, Lukács Csaba újságíró és Madarász Isti - minap, március 8-án érkezett haza Mianmarból, ahol egy program újabb küldetését teljesítették. A segélyszervezet és a magyar Külügyminisztérium közösen fedezik az oktatás költségeit: novemberben már megtörtént egy egyhetes képzés, ezt folytatták a szakemberek legutóbb. A hallgatók - tizennyolc népcsoport harminc képviselője - alapvetően a katasztrófa-elhárítás és kezelés módszereivel ismerkedhettek meg. Az előadások több más mellett a menekülttáborok kialakításáról, a menekültek ellátásáról, az ivóvíz és az élelem biztosításáról, a klímaváltozás hatásairól, a konfliktuskezelésről és az emberi jogokról szóltak, majd a kurzus résztvevői vizsga után oklevelet vehettek át tudásuk bizonyságaként. A cél az volt, hogy a közösségek vezetői annyi tudást és eszközt halmozzanak fel, amennyivel képesek lesznek a lakosságot megtanítani, hogyan lehet csökkenteni sebezhetőségüket, testi és lelki traumájukat és a környezeti károkat katasztrófák idején. Megtanították őket arra is, hogyan kutassák fel az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat.
Pokoli vihar csapott le 2008. május 3-án, a délelőtti órákban Mianmarra. A 200-240 kilométer, per órás sebességű Nargis ciklon mintegy 200 ezer halálos áldozatot követelt és félmillió embert tett földönfutóvá. A vihar telibe találta Rangunt, ám a legnagyobb bajt az ország éléskamrájának számító Iravádi folyó deltájában okozta. A régebbi nevén Burmának nevezett ország vezetői hetekig nem engedték be a mentésre és a károsultak megsegítésére érkezett nemzetközi segélyszervezeteket. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a legtöbb nagy külföldi csoportot megelőzve, sok viszontagság után az elsők között jutott a helyszínre. A szervezet azóta tartja a kapcsolatot mianmari helyi partnereivel. Szilágyi Béla arra emlékeztetett: az országnak hozzávetőlegesen egynegyede továbbra is rendkívüli módon ki van szolgáltatva a természeti csapásoknak, a ciklonoknak, árvízeknek, de Mianmarban az emberi beavatkozás, az erdőirtás nyomán kialakult sárlavinák is pusztítanak. A délkelet-ázsiai országban - ahol a katonai diktatúra enyhülése után "öltönyös tábornokok" irányítják a mindennapokat -, még ma is igen nehéz körülmények között élnek a kisebbségek, közöttük a karének, a karennik, a sinek, kacsinok. A Baptista Szeretetszolgálat és a Külügyminisztérium közös programján, felkészítésén voltak olyan hallgatók, akik elárulták: polgárháborús körülmények közül érkeztek, és visszatérésük után az életük veszélyben lesz az északi területeken.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.