X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Megemlékezés a délkelet-ázsiai szökőár 10 éves évfordulóján

Author: Főadmin Date: 2014. szeptember 11., csütörtök 16:00


Ezzel a koncerttel szeretnénk köszönetet mondani azoknak a támogatóinknak, akik  immáron egy évtizede segítik adományaikkal a szökőárt követő helyreállítási munkáinkat. A Szeretetszolgálattal jelen voltunk Sri Lankán, és Indonéziában is az elmúlt 10 évben, számos intézményt hoztunk létre, és túlélők ezreinek segítettünk az érintett országokban. A Pesti Vigadó Déli teremben tartandó megemlékezés fővédnökének Dr. Kövér Lászlót, az országgyűlés elnökét kértük fel, védnök Dr. Simicskó István államtitkár az Országgyűlés Magyar-Dél-Kelet-Ázsiai Baráti Tagozatának elnöke is. Köszöntőt mond Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke valamint Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. Az alkalomra meghívtuk az érintett térség országainak nagyköveteit valamint egy fotósorozattal fogjuk bemutatni a helyreállítás felemelő pillanatait, az ott élők életét ma. A fogadást este 7 órai kezdettel Gulyás Emese baptista hegedűművész zenei PhD diplomakoncertje követi a Pesti Vigadó Dísztermében, a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek közreműködésével.

 

A Baptista Szeretetszolgálat a délkelet-ázsiai szökőár által érintett térségben folytatódó munkáját támogathatja a KDB 13555555-55555555-55555555 vagy az OTP 11736082-20054403-00000000 számlaszámokon.


RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére