Jubileumi cipősdoboz átadás a Parajdi Sóbányában: 10 év, 20 ezer doboz
Author: Főadmin Date: 2015. december 19., szombat 16:50
Idén immár tizedik alkalommal szervezték meg Erdély legnagyobb magyar karácsonyi rendezvényét: a Parajdi Sóbánya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében kétezer gyermek – zömében a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes alapította székelyföldi gyermekotthonokból és nappali intézményekből – kapott karácsonyi ajándékot. A gyerekek az évek folyamán minden alkalommal a Baptista Szeretetszolgálat által a helyszínre juttatott, korábban magyarországi adományozóktól országszerte gyűjtött, szeretettel és ajándékokkal teli cipősdobozoknak örülhettek. Így történt ez idén is: napokkal ezelőtt sok száz cipősdoboz ajándék indult útnak, hogy december 19-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Parajdi Sóbányában, nagyszerű és fenséges helyszínen, százötven méter mélyen a föld felszíne alatt okozzon örömet a kicsiknek.
A gyerekeket Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos köszöntötte. Az eseményen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elismerő oklevéllel köszönte meg Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének, hogy a segélyszervezet tíz éve gyűjt és küld cipősdoboz ajándékokat Erdélybe. Miután a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai segédkeztek a dobozok szétosztásában, a segélyszervezetet a helyszínen képviselő Hegedüs Ádám programvezető elmondta: a tíz esztendő alatt mintegy 20 ezer cipősdoboz ajándékot sikerült eljuttatni Erdélybe.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.