Hollandia: külföldön élő magyarok is örömmel adományoztak
Author: Főadmin Date: 2020. december 15., kedd 20:12
December 15-én, kedden a hollandiai Dreumelből érkezett egy 816 cipősdobozt tartalmazó szállítmány a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjához.
– Hollandiában élő magyar partnerünktől hallottam a Cipősdoboz Akcióról, arról, hogy segítséget szeretnének kérni – mondta Baliga János, a Gero Car Business Kft., egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó cég munkatársa. – Volt szabad kapacitásunk, a tulajdonost sem kellett unszolni, így már csak a szállítás részleteit kellett egyeztetnem. – Ez az év mindenkinek nehéz volt, ennek nagyon sokan érezték a súlyát. Nem volt kérdés, hogy segítenünk kellett: szívből örülök annak, hogy hozzá tudtunk járulni ehhez a csodához.
A Hollandia Magyarok Szervezete három éve csatlakozott a Cipősdoboz Akcióhoz.
– Tíz éve a közösségi oldalon szerveződtünk, ahol mára közel 40 ezer követőnk van – mutatta be az igencsak népes csapatot Balogh Gábor. – Sikerült összefognunk a hollandiai magyarokat azzal, hogy elsősorban rendezvényeket szervezünk, ismert közéleti embereket hívunk meg, és segítjük egymást a külhoni élet mindennapi problémáinak megoldásában. Természetesen fontos, hogy részt vegyünk jótékonysági programokban is.
A hollandiai magyarok figyelmét Vujity Tvrtko televíziós hívta fel a kezdeményezésre, aki egyik ottani előadása után, mint a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete beszélt a Cipősdoboz Akcióról.
– Azonnal eldöntöttük, hogy csatlakozunk! Tavaly 1200 dobozt gyűjtöttünk össze, ez a szám idén 816 lett, de a járvány okozta körülményeket figyelembe véve ez a kisebb eredmény is minden várakozásunkat felülmúlta. Ez hatalmas öröm, boldogok vagyunk, hogy mi lehetünk a külföldön élő magyarok egyik „bárkája”.
A Gero Car Business Kft. 6 éve foglalkozik nemzetközi személyszállítással. Kezdetekben csak Budapestről indult járat Magyarország és Németország között, azonban az évek során szerzett tapasztalatok és utasaik visszajelzésére alapján jelenleg már a cég ténylegesen háztól házig vállalja az utakat Magyarország teljes területéről Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, Szlovákia és Csehország teljes területére. Jelenleg havonta 80 járatuk indul, azaz naponta 2-3 járat oda és vissza is, amit 14 új kisbusszal és több 7, illetve 5 személyes személyautóval végeznek annak érdekében, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni.
Sofőrjeik és fuvarszervezőink a lehető legnagyobb odaadással és szakmailag képzetten végzik a munkájukat. A megnövekedett csomagszállítási igényeknek folyamodványaként kezdte meg a cég az áruszállítást, szintén minden nap és háztól házig, 3,5 tonnás új teherautókkal végzik a munkát, amivel költöztetéseket is vállalnak az Európai Unióból Magyarország területére és vissza.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.