De Coll Ágnesnek, az emberkereskedelem elleni program vezetőjének elismerése
Author: Főadmin Date: 2019. június 21., péntek 00:29
A Baptista Szeretetszolgálat programvezetője, De Coll Ágnes egyike lett annak a világ minden tájáról származó nyolc kitüntetettnek, akit elismertek az emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítéseiért 2019. június 20-án, Washingtonban. A 2019-es év Trafficking in Persons Report Hero (az emberkereskedelemről szóló jelentés hőse) elismerést Michael R. Pompeo külügyminisztertől vette át. Ágnes a téma egyik kiemelkedő szakértője Magyarországon, jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat 12 főből álló, az emberkereskedelem ellen küzdő irodájának vezetője.
A Baptista Szeretetszolgálat számára a történtek a 2003 óta folyó emberkereskedelem elleni küzdelem nagyon komoly elismerését jelentik. Az emberkereskedelem áldozatait számos módon zsákmányolják ki, a felnőtt férfiakat kényszermunkával, a gyerekeket koldulással, a nőket prostitúcióra való kényszerítéssel. A szervezet tizenöt éve titkos védett házakat üzemeltet és azóta mintegy 1500 áldozatnak nyújtott segítséget.
A Baptista Szeretetszolgálat e tevékenységében szorosan együttműködik a kormányzati szervekkel és a külföldi partnerszervezetekkel, valamint közös akciókban vesz részt a rendőrséggel az áldozatok kimenekítésének érdekében. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre és külön programja van az emberkereskedők által veszélyeztetett, vagy már áldozattá vált gyermekek számára. De Coll Ágnes az évek során hatékony nemzetközi hálózatot épített ki, akik a szervezet állandó partnerei. „Az emberkereskedelem elleni küzdelem társadalmi felelősség, legyünk éberek és tudjunk arról, hogy van megoldás, a szeretetszolgálat senkit sem hagy segítség nélkül”, nyilatkozta a programvezető az elismerés átvétele után.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és hazánk washingtoni nagykövetsége is gratulált az elismeréshez.
Michael R. Pompeo külügyminiszter, De Coll Ágnes és Ivanka Trump elnöki tanácsadó
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének bejegyzése:
Gratulálunk De Coll Ágnesnek, aki tegnap átvehette a 2019-es év Trafficking in Persons Report Hero (az emberkereskedelemről szóló jelentés hőse) elismerést Mike Pompeo külügyminisztertől. Ágnes a téma egyik kiemelkedő szakértője Magyarországon, jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat 12 főből álló, az emberkereskedelem ellen küzdő irodájának vezetője. A 2019. évi jelentés az emberkereskedelemről, melyet Pompeo külügyminiszter mutatott be tegnap, itt olvasható: https://www.state.gov/r…/2019-trafficking-in-persons-report/
#EndTrafficking #TIPReport #TIPHeroes
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.