“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Bejárás Slavonski Brodban

Author: Főadmin Date: 2015. október 31., szombat 19:26

 

A bejárás alkalmával többek között láthatták az ENSZ és az IKEA mobil (gyorsan összeszerelhető) menedékházait, amelyből a horvát hatóságok sátor helyett több százat terveznek felépíteni a tábor területén. A mobil menedékházat eredetileg az ENSZ és az IKEA szakemberei tervezték közösen, és az első prototípusok ára közel kétmillió forint volt, ami háromszor több, mint egy standard UNCHR sátor jelenlegi ára. A házakat már sikeresen tesztelték etiópiai, libanoni és iraki menekültek között a „Jobb Menedék (Better Shelter)” nevű program keretében és az építmények akár három éven keresztül is biztonságos lakhelyet biztosítanak a rászorulóknak. Tehát ezeket a házakat minimum három éves használatra tervezték – még szélsőséges időjárási körülmények között is – a standard sátrak átlagos hathónapos élettartama helyett. A szakemberek abban bíznak, hogy ha a tömegtermelés beindul, akkor az árakat akár a háromszázezer forintos szintre is le tudják szorítani.  Információink szerint a Slavonski Brod-i tábor sátrainak ára mintegy ötszázezer forint lesz majd.   

A házak összeszerelése, felépítése a szokásos IKEA útmutatók használata mellett sem egyszerű feladat. A napokban szakemberek érkeznek a táborba, hogy tréningen készítsék fel a helyi házépítő csapatot. Strapabírás, szigetelés és hőtartósság szempontjából minden bizonnyal melegebb és erősebb, mint egy hagyományos sátor, azonban még nem lehet tudni, milyen fűtési megoldásban gondolkodnak a tábor üzemeltetői.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai kíváncsian várják a házak tartósságának, újra felhasználhatóságának tesztjét – mondta el Horváth Sándor, a segélyszervezet programvezetője.  

 

RELATED NEWS

Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!

Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.

Lap tetejére