“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Az önkéntes munka hatékonyságáért a harmadik világban

Author: Főadmin Date: 2016. július 21., csütörtök 14:44

 

Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője július 11-től 16-ig az olaszországi Bolognában vett részt egy olyan koordinációs találkozón, amelyre tizenkilenc fejlődő ország nonprofit szervezeteinek képviseletében érkeztek résztvevők. A magyar segélyszervezet pályázati partnerként dolgozik egy olyan uniós projekt létrehozásában, amely azt hivatott előkészíteni, hogy a jövőben az önkénteseket küldő és fogadó szervezetek nemzetközi minősítés birtokában is végezhessék ezt a munkát. Az Európai Unió célja az, hogy az adott helyszínen olyan – kifejezetten humanitárius – tevékenységet végezzenek az önkéntesek, amelyre valóban szükség van, amellyel az adott országban élőknek a legjobban segíthetnek.  Az erre való felkészítést humanitárius területen dolgozó szakemberek végezték, végzik. Mindez természetesen együttműködés és költségigényes, a forrásokat az Európai Unió biztosítja. 

A bolognai szakemberképzésen előadások hangzottak el egyebek mellett kommunikációs területen dolgozók részéről a közösségi média jelentőségéről, a különböző csoportok létrehozásának hasznosságáról a humanitárius munka sikere érdekében. Az ezzel párhuzamosan megrendezett koordinációs tanácskozáson a Baptista Szeretetszolgálat programvezetőjén kívül a leendő önkénteseket küldő szervezetek képviseletében az esemény házigazdájaként az olasz GVC mint főpályázó, valamint a német AWO és a spanyol Allianza por la Solidaridad munkatársai vettek részt, s megtárgyalták a pályázati munka aktuális kérdéseit és az ütemtervet.

„Ez egy igen jó és értékes lehetőség, hiszen olyan források válhatnak elérhetővé, amelyek megalapozhatják az önkéntes munka hatékonyságát”, összegzett Baczkó Zsuzsanna. „Nem csupán az a cél, hogy a harmadik világnak nyújtott segítség eredményesebb legyen, de az is, hogy az önkénteseket küldő fejlett országokban a rászorultak érdekében növelni tudjuk a társadalmi szolidaritást. De ehhez, azaz a minősítés megszerzéséhez az önkénteseket küldő és az azokat fogadó szervezeteknek is szigorú feltételeknek kell megfelelniük”.      

          

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére