A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Author: Főadmin Date: 2024. július 31., szerda 11:42
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.
Az 1905-ben alapított Baptista Világszövetség (BWA) 134 országban 178 ezer gyülekezet 51 millió keresztyén hívőjének közössége. A BWA Főtanácsa 2023-ban döntött arról, hogy a tagságra való jogosultságot az egyházak mellett a baptista szervezetek szélesebb körére – a missziós tevékenységgel, oktatással, segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó szervezetekre – is kiterjeszti. A lagosi találkozón három jelentős szervezet belépéséről döntöttek pozitív eredménnyel azok közül, akik ilyen munkát végeznek.
Az egyik az 1845-ben a texasi Waco-ban alapított Baylor Egyetem, amely egy több mint 20 ezer hallgatót számláló baptista oktatási intézmény, két másik új tagszervezet pedig segélyezéssel foglalkozik. Az ugyancsak texasi székhelyű Buckner International 1869-ben alakult és kiszolgáltatott gyermekeket, családokat és időseket szolgál az Egyesült Államokban és külföldön. Az 1996-ban alapított magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius és lelki segítséget nyújt – részben intézményhálózatán keresztül – a rászorulóknak és kiszolgáltatottaknak Magyarország mellett szerte a világon, valamint iskolák fenntartója is. Dr. Szilágyi Béla elnök (a fotón középen) a tanácskozáson köszönetet mondott a Baptista Világszövetség korábbi vezetőinek a megalapítás óta tartó kiváló együttműködésért.
Szabó Márk segélyezési program koordinátor, Dr. Szilágyi Béla elnök és Gál Dávid ügyvezető főigazgató
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
Bizonyítványosztás Csádban, a program egy újabb állomása
Csád - Befejeződtek a Hungary Helps Ügynökség és a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett számítógépes és varró tanfolyamok Csádban, a magyarok által felújított tanteremben, a Baba Musztapha Kultúrházban.