“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szeretet és szolgálat: ünnep a Szociális Munka Napján

Author: Főadmin Date: 2022. november 12., szombat 09:40

 

A Szociális Munka Napján a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Országos Szociális Segítő Központ és a Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ hálózatában dolgozók is együtt ünnepeltek a szeretet és a szolgálat jegyében: az eseményen az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzők elismerést is átvehettek.


A résztvevőket először dr. Heidl Beáta intézményvezető köszöntötte, majd dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke méltatta a szociális ágazatban tevékenykedő munkatársak helytállását.

– Tegnap érkeztem vissza Észak-Karolinából, ahol másfélmilliós baptista közösség él. Olyan hatalmas gyülekezeti házban jártam, hogy leesett az állam, azonban amikor az ottaniaknak arról a szerteágazó tevékenységről beszéltem, amit a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat végez, akkor ők csodálkoztak el, szinte megdöbbentek eredményeink hallatán – mondta dr. Szilágyi Béla. – Nem értették, hogy egy számukra távoli, alig ismert és kicsi országban miként lehettünk képesek elérni, hogy 25 év alatt olyan sok ember életére legyünk jótékony hatással. Miként? A szeretetszolgálat nem emberi szülemény, a Jóisten volt, aki ezt a feladatot Szenczy Sándor vállára helyezte annak idején: mi pedig veletek együtt csatlakoztunk hozzá. Isteni látás, isteni segítség és sokszor isteni védelem kellett ahhoz, hogy működhessünk. Bárhová megyünk, dicsekszünk veletek, mert nagyon hálásak és büszkék vagyunk rátok azért a megfeszített munkáért, amit végeztek! – szögezte le az elnök.

– Az elmúlt három évben először a járvány, majd az ukrajnai háború következményei állítottak minket nehéz helyzetek elé, de tudtuk, túl fogjuk élni, hiszen addig is az Úr tartott a tenyerében minket, és ezt mindannyian megtapasztalhattuk – tette hozzá Hári Tibor ügyvezető főigazgató. – Azok a nehézségek, amelyek közvetlenül vagy közvetve érkeztek, nem gyengítették, sokkal inkább megerősítették a szervezetünket és intézményeinket, összekovácsolták a munkatársakat. A szeretetszolgálat, különösen a szociális terület kiválóan vizsgázott ezekben az időszakokban. Csak kevesen gondolták, hogy feladatainkat ilyen remekül meg tudjuk oldani. Sok a bizonytalanság, de továbbra is bízunk Istenben és biztosak vagyunk abban, hogy együtt minden nehézségen felül tudunk emelkedni! Köszönjük a munkátokat!

RELATED NEWS

Balatonföldvár-Roma Bible School

Balatonföldvár-Hungarian Baptist Aid organized a training for Roma pastors from September 24th-29th. The program will continue in January in the city by the lake.

’Anne Frank – History for Today’ exhibition opened

On the afternoon of September 10th, ’Anne Frank – History for Today’ travelling exhibition opened on the 70th anniversary of the Holocaust at Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (in English: Baptist Secondary School and Vocational School of Catering, Tourism and Trade).

Lap tetejére