„HÁLÁS VAGYOK!”
Author: Főadmin Date: 2016. október 20., csütörtök 16:33
A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagy örömmel hív mindenkit arra az éves nagyszabású ünnepségre, amelynek hetedik alkalommal ad otthont 2016. november 6-án, vasárnap a Budapest Aréna. A közös hálaadónapra - amely egyben rendhagyó Istentisztelet lesz - Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke hozza az igei üzenetet. Rontó Kitty, Mező Misi, Pintér Béla és Szabó Balázs közös zenei szolgálata, valamint egy 500 fős gyermekkórus, az Újpesti Baptista Harangzenekar és a Budapest Fesztiválzenekar Zenevár programjának közreműködése mellett is csak akkor lesz teljes az este, ha gyülekezetek és közösségek együtt, egy emberként fejezhetik ki hálájukat Istennek!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt határon innen és túl, hogy együtt ünnepeljünk és mondjunk köszönetet Isten sokféle áldásáért az életünkben. Hálát adunk többek között az idén húsz éves Baptista Szeretetszolgálatért, amelynek történetét egy kiállítás is bemutatja a Budapest Arénában.
A belépés 500 forint regisztrációs díjhoz kötött, a meghívókkal érkezési sorrendben lehet helyet foglalni.
A hálaadó nap felé vezető út a közösségi médiában is nyomon követhető lesz a #hálásvagyok címke (hashtag) segítségével. Lehetőség lesz arra is, hogy a rendezvényen élőben írja meg hálaadását, melyet egy hatalmas üzenőfalon is megjelenítünk.
Találkozzunk, töltsük meg együtt közös hálánkkal a Budapest Arénát!
Jelentkezni az alábbi linken lehet:
http://www.baptist.hu/halasvagyok/
RELATED NEWS
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.


MENU