Vidám gyermeknapi rendezvény és cirkuszi előadás támogatóink jóvoltából
Author: Főadmin Date: 2023. május 29., hétfő 14:04
A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben is megszervezte Vidám Gyermeknap elnevezésű hagyományos gyermeknapi rendezvényét, amelynek során csütörtökön a segélyszervezet mintegy 1300 gyermeket látott vendégül kísérőikkel a Fővárosi Nagycirkuszban. Megtekinthettük együtt „A sztyeppe illata” című közép-ázsiai cirkuszi előadást, majd a gyerekeket a Deák téri Óriáskeréken is szívesen látták. Azon a napon a hátrányos helyzetű fiatalokat támogatóink jóvoltából egy szelet pizzára és egy üdítőre láthattuk vendégül, de minden gyermek ajándékot is kapott. Aznap velünk voltak sztárvendégeink, eljött a programra Yulaysi Miranda Ferrer énekesnő, a Sztárban sztár leszek! című műsor felfedezettje és Tóth Gergő Krisztián hegedűművész is. Köszönjük a Pizza King Express, a Márka és a XIXO támogatását, önkénteseink segítségét.
Fotók: Sipti photo
RELATED NEWS

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!
