“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Új intézmény a felelős gondoskodás jegyében

Author: Főadmin Date: 2016. október 17., hétfő 21:03

 

Az esemény résztvevőit Révész Szilvia, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója köszöntötte, majd Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára beszélt. Elmondta: a Baptista Szeretetszolgálat újabb intézménye az együttműködésnek és a fogyatékosok ellátásának egyformán jó példája. A politikus kiemelte annak jelentőségét, hogy a helyi közösség kezdeményezése ilyen eredményesen találkozott a segélyszervezet és a Magyarországi Baptista Egyház céljaival. Úgy fogalmazott, a szeretetszolgálat lényegében a kormány programját valósítja meg azzal, hogy a fogyatékosok „otthonközeli” ellátását helyezi tevékenységének előterébe és szerinte ez a feladatellátás a jövőben is számíthat a kormány támogatására.

A Miháldy Borbála nevét viselő intézményt a nemzeti színű szalag átvágásával Nyitrai Imre avatta fel.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szervezet a helyi közösség szolgálatába állhat Gyömörén is. Arra emlékeztetett, hogy bár tapasztalatai szerint a legtöbben az idén húsz esztendős segélyszervezet külföldi akcióiról hallottak, a humanitárius tevékenység mintegy kilencven százaléka – részben a gyömöreihez hasonló intézmények fenntartásával – az itthoni rászorultak érdekében folyik. Elhangzott: a Baptista Szeretetszolgálat 16 ezer ellátottal az ország egyik legnagyobb szociális intézményfenntartója, ez pedig jól mutatja a felelősség súlyát. A segélyszervezet egyébként Győr-Moson-Sopron megyében több mint négyszáz rászorultról gondoskodik.

Nagy Beáta polgármester azt mondta: ünnepelni érkeztek, hálával és köszönettel tartoznak, s ez elsősorban a Baptista Szeretetszolgálatot illeti, hiszen a segélyszervezet segítette a helybélieket abban, hogy ápolni tudják a rászorultak gondozásának örökségét. A településvezető hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy ne csak magánemberként, de közösségként is tegyünk azokért, akik számítanak a segítségünkre. A polgármester megköszönte az illetékes hivatalok, a családsegítők, a helybéli önkéntesek és közfoglalkoztatottak munkáját is.

Az ellátottak nevében Tóth Eszter a szeretet fontosságáról beszélt, majd mielőtt az ünnepség résztvevői a templomhoz és a millenniumi kereszthez sétáltak volna, meghallgatták Papp Jánosnak, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének méltató szavait és imáját. Az egyházvezető megáldotta az intézményt.    

RELATED NEWS

Fókuszban a rászorultság enyhítése, a közösségek erősítése Baranyában is

Baranya - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai július 22-én Téseny, Kisasszonyfa, Kisdér és Ózdfalu településeken juttattak el élelmiszer és tisztálkodószer csomagokat a rászoruló családok számára. Az adományosztás során összesen 76 család, mintegy 250 fő részesült segítségben. A kiosztott csomagok összsúlya meghaladta az egy tonnát!

Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni

Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.

Lap tetejére