Tűzoltóautó Velencének, ahol rövidesen baptista középiskola nyílhat
Author: Főadmin Date: 2016. július 23., szombat 13:26
A járművet Koszti András polgármester vette át Szenczy Sándortól, a velencei alapítású segélyszervezet elnökétől, aki az átadón elmondta, hálás azért, hogy a szervezet húsz éves munkája során Velence városa mindig biztos hátteret jelentett számukra. Díszpolgári címe egyben arra is kötelezi, hogy ez a támogatás kölcsönös legyen, ezért örömmel döntött a tűzoltóautó adományozásáról.
– Nagyon hálás vagyok azért, hogy az itteniektől mindig elfogadást és szeretetet kaptunk – mondta Szenczy Sándor. – Ez mindig jó hátteret jelentett számunkra attól kezdve, hogy 20 esztendővel ezelőtt egy helybéli ötezer forintos adományával elkezdődött a világmisszió. Fontos, hogy most úgy állhatok itt, hogy nem csak megköszönhetem a támogatást, de segíthetem is a várost.
Koszti András polgármester köszönetét fejezte ki a Baptista Szeretetszolgálatnak és személyesen Szenczy Sándornak. Mint mondta, a helyi Zöldliget Általános Iskola régi jó példája az együttműködésnek, hiszen az intézményben elismerten minőségi oktatás folyik, s több más területen is a megyei és az országos élmezőnybe tartozik. Ennek kapcsán a polgármester megjegyezte, a jó kapcsolat és a kedvező tapasztalatok okán egy baptista fenntartású középiskola velencei létrehozását is tervezik. A tűzoltóautó adományozásával pedig Szenczy Sándor és az általa irányított szervezet újfent bizonyította elkötelezettségét Velence mellett.
– A jármű óriási segítséget jelent, hiszen Velence a pusztaszabolcsi őrshöz tartozik, s így nagyon sokszor elsőként érkezhet a helyszínre ez az autó – értékelt a településvezető.
A járművet a polgármester és néhány vállalkozó szellemű résztvevő – közöttük egy Németországból, Székesfehérvár testvérvárosából, Schwabisch Gmündből érkezett önkéntes tűzoltó – rögtön ki is próbálta. Az autót a műszaki átvizsgálást követően a helyi tűzoltó egyesület tagjai használhatják majd.

RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU