X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Author: Főadmin Date: 2024. november 30., szombat 15:01

 

A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

 

A falu úgy bújik meg a késő novemberi ködben, akár juhok a dombok ölelésében. Az óvoda ablakában fény világít, bentről vidám énekszó szűrődik ki, gyermeki kacaj, amely úgy díszíti ezt a napot Kelet-Magyarországon, akár karácsonyfát a lámpafűzér. A kis óvodások szorosan a Mikulás köré gyűlnek, és mintha egyszerre mindannyian meg szeretnék őt ölelni, kis karjuk persze nem éri át a zömök ember derekát, de együtt mégis olyanok, akár egy szépséges nyaklánc. Látni, ahogy a nagyszakállú félrefordul és elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában.

 

Kovács István november 26-án, kedden kezdte programját Nyírparasznyán, Tiszaadonyban, majd Tiszakerecsenyben, szerdán Tiszabercelen, Paszabon, Beszterecen, Tiszarádon, csütörtökön Rohodon, Besenyődön, Magyon, Székelyen, pénteken pedig Bökönyön és Tiszadobon tartott élménybeszámolót. Mindig van miről beszélnie, hiszen huszonkilenc éve dolgozik azon, hogy a legfiatalabbakkal megszerettesse a sportot, a természetet, és ilyenkor együtt fut és kocog a gyerekekkel. Mivel István egyik célja az is, hogy felhívja az ifjúság figyelmét az állatvédelemre, ahol lehet, feltölti kis segítőivel a madáretetőket. Magával viszi azt a fáklyát, amivel a pekingi olimpián futott, valamint Joulupukki lappföldi Mikulás jelmezét, amit majd magára ölt egy hozzá csatlakozó, vállalkozó szellemű férfi – a szabolcsi program során Dani, az egyik szociális munkás tette ezt meg.  István, a Mikulás nagykövete meglepetésként labdával, könyvvel, kifestővel, játékkal, szaloncukorral, ajándékcsomaggal kedveskedik, cserébe pedig éneket, mondókát, rajzokat vár a gyermekektől. A maratonfutó és csapata - a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központtal való együttműködésben - több mint ezerháromszáz gyermeket látogatott meg az elmúlt napokban.

 

Kovács István maratonfutó, a Mikulásfutás (aztán tavasszal majd a Nyuszifutás) szervezője december 24-én született, ezért a karácsonyi ünnepkör üzenete, hangulata meghatározta az egész életét. Mindig rajongva szeretett adni és ajándékozni, nagyon fontos számára, hogy örömöt vigyen a gyerekek életébe – különösen így van ez akkor, ha nélkülözőkről van szó. Egyéb más vállalása között talán a legismertebb, hogy huszonöt évvel ezelőtt elhatározta, felkeresi Joulupukkit, az igazi finn Mikulást és elviszi neki a magyar gyerekek üzeneteit. Ezért aztán egy nagy csomaggal útnak indult és Finnország nagykövetének, valamint sok-sok barátjának biztatása mellett Dunaújvárosból elfutott egészen Lappföldig. Útja hat országon vezetett keresztül és amerre csak járt, mindenfelé örömmel fogadták a Fejér vármegyei maratonfutót. Összesen 3760 kilométert tett meg miközben átszelte a fél kontinenst, hogy teljesítse vállalását.

 

A magyar kormány a legszegényebb települések felzárkózásának elősegítése érdekében egy korábban példa nélkül álló programot indított útjára még 2019-ben. A többi segélyszervezethez hasonlóan a Baptista Szeretetszolgálat évek óta résztvevője az ország leghátrányosabb településeit segítő felzárkóztatási programnak, amely egyébként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai koordinációjával végzi feladatait.

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás

Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Lap tetejére