“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Segélykoncert Seregélyesen: Milán gyógyulásáért szóltak a hangszerek

Author: Főadmin Date: 2015. március 30., hétfő 17:24

- Megdöbbentünk. Megtörtént, amire sosem gondoltunk: beteg lett ő is - mondta Sajtos József igazgató. - Milán évek óta kijárt az erdei iskola daganatos táborába, a két kezelés között kikapcsolódó gyerekeknek muzsikálni. Az ő mosolya, jókedve mindenkit felüdített. 

 A hír hallatán gondolkodni kezdtek, miben, hogyan segíthetnének. Ujfalusi Péter, Milán trombitatanára érkezett az ötlettel, hogy szervezhetnének jótékonysági hangversenyt, amelyen a tanár úr siófoki zenekara szívesen fellépne, az adományok pedig megkönnyítenék a család életét. Így vált Milán gyógykezelése közös üggyé, a Seregélyesi Általános Iskola Alapítványa pedig számlát nyitott Milán részére. Megkezdődött a koncert szervezése, szép számmal fogytak a támogatói jegyek, gyűlt a számlán a pénz.

  - Eljött a koncert napja - folytatta Sajtos József. - Az időjárás ellenünk dolgozott, március 27-én, pénteken délutánra viharos erejű szél kerekedett Seregélyesen. Már az is dicséretes volt, hogy az emberek egyáltalán kibújtak meleg otthonaikból, mégis  megtelt a Művelődési Ház. 

Azon az estén Ujfalusi Péter vezényletével a Siófoki Fúvós Egyesület és Demény István vezetésével az Enyingi Református Zeneiskola növendékei léptek fel. 

- A két zenekar közel két órán keresztül repített bennünket egy másik dimenzióba. Oda, ahol nincsenek beteg gyerekek, ahol mindenki boldogan mosolyog és egészségesen él. Egy olyan világba, amit neked is kívánunk, Milán! Ilyen jókívánságokat tolmácsoltak hangszereiken keresztül a fellépő seregélyesi diákok is.

 A koncertből és a támogatói jegyekből eddig több, mint 400 ezer forint gyűlt össze. A kampány folytatódik. Sajnos van miért. Milán számlaszáma: Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet, 57800071-10010921.

 

RELATED NEWS

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére