“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Önkéntes munkával két hajléktalan család lakhatásáért

Author: Date: 2014. május 15., csütörtök 00:00

A kőbányai önkormányzat két szociális bérlakást ajánlott fel, melyek azonban felújításra szorulnak. Ehhez ajánlottuk fel segítségünket, így két héten keresztül, naponta négy-öt önkéntesünk segédkezik az építkezésen.

A lakások előre láthatóan 2014 májusának végére készülnek el és válnak beköltözhetővé.

A Baptista Szeretetszolgálat mára a Főváros második legnagyobb hajléktalan embereket ellátó szolgáltatási rendszerét működteti, mely széleskörű szolgáltatásokat nyújt ellátottjai számára. Naponta a különféle intézmények által, több mint 1000, télen pedig 1100 hajléktalan ember számára nyújt segítséget, szállást. Mindezek mellett hangsúlyt fektet az innovatív megoldások kialakítására, életre keltésére, az ellátás hatékonyságának növelésére is. Lehetőségéhez mérten támogatja is az ilyen jellegű programokat, melynek egyike a Kőbányán kivitelezett építkezés, mely gyakorlatilag az USA-ban és Nyugat-Európában egyre népszerűbb „Elsőként Lakhatást” elnevezésű program hazai adaptációjának is tekinthető. Ez a módszer ugyanis működő, hatékony megoldásokat kínál a hajléktalan emberek lakhatásának megoldására – a szállóra való bekerüléssel szemben, így segíteni kell annak elterjesztését, bővítését.

RELATED NEWS

Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör

Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

Lap tetejére