X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Közös fővárosi ételosztás Szenczy Sándorral

Author: Főadmin Date: 2017. február 10., péntek 19:37

 

A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen február 10-én, pénteken 15 órától és február 11-én, szombaton 12 órától 300-300 adag meleg ételt és forró teát osztott, illetve oszt ki a Batthyány téri máltai központ udvarán. Pénteken tarhonyás hús került a tányérokba, szombaton pedig paprikás krumplit kapnak azok, akik erre rászorulnak. Bőven jutott mindenkinek étel, azok, akik pénteken érkeztek a rakpartra, akár többször is sorra kerülhettek repetázni. Az osztáson ezúttal Szenczy Sándor, a tavaly 20 esztendős Baptista Szeretetszolgálat alapító elnöke is ott volt a kondérok mögött és segített a segélymunkásoknak.   

Az elmúlt rendkívüli hideg időszak tapasztalatait Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ igazgatója összegezte a helyszínen. Elmondta: a segélyszervezet hajléktalan léthelyzetben élő személyek ellátásával foglalkozó intézményeiben senkit sem utasítottak el, szorosan együttműködve a Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatával minden jelentkezőt fogadni tudtak létszámon felül is. Ez az úgynevezett kiléptető szállókon ugyancsak így történt. A rendőrség például több esetben hozzájuk szállított olyanokat, akik a kórházból vagy az utcáról kerültek volna vissza kilátástalan helyzetükbe.  Ha ismét szükség lesz rendkívüli intézkedésre, az intézmények újra életbe léptetik a korábbi gyakorlatot. Jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat Budapest egyik legnagyobb ilyen ellátással foglalkozó szervezeteként közel ezer hajléktalan léthelyzetben lévő rászorultról gondoskodik a fővárosban. A telítettség általában 99 százalékos, a rendkívüli hideg idején ezt mégis meg tudták növelni több tucatnyi veszélybe került jelentkezőről való gondoskodással.       

 

   

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére