X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Kincsek között a baptista iskola diákjai

Author: Főadmin Date: 2015. január 26., hétfő 13:53

Kincsek között a baptista iskola diákjai

Velence - A Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola három osztályának diákjai térítésmentesen élhettek az alkalommal és láthatták január 26-án, hétfőn a világhírű székesfehérvári Seuso-kiállítást. 

A velencei baptista általános iskolások 8/a osztálya a történelmi Seuso-kiállítás végső zárása előtt csupán néhány nappal kapott lehetőséget a Szent István Király Múzeum szakembereitől arra, hogy meglátogassa a római ezüst kincsleletek tárlatát az intézmény Fő utcai épületének különleges biztonsági intézkedésekkel védett dísztermében. Az iskolából aznap három osztály is élhetett az alkalommal. Az első csoportot elkísérte Czuppon István igazgató is. 

- Először ötödik osztályban találkoznak a gyerekek a római korral, amikor Pannónia-tartomány helyzete kerül szóba a történelemórán, majd később, hetedikben a Kincses-sziget című ifjúsági regény olvasása kapcsán beszélünk ismét a  Seuso-kincsekről  - mondta Karsai Dénes osztályfőnök az izgatott fiatalok gyűrűjében. Elárulta, sok mindent ismernek a gyerekek a római kincsek történetéből, tudják például azt is, hogy tizennégy ezüst tárgyat találtak meg belőlük. A tanár úr hozzátette, fontosnak tartották, hogy Fejér megyei iskolaként ne hagyják ki a tárlat megtekintésének nagyszerű lehetőségét. 

-  Sokat olvastam a Seuso-kincsekről és szerettem volna a maga valóságában is látni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Bizony nagyon kíváncsi voltam  - tette hozzá Ratkovics Flóra, az egyik diák. Elárulta azt is, hogy néha előfordul, álmodozik arról, milyen érzés lehetett birtokolni a kincset. 

Miközben a gyerekek és kísérőik a vitrinek körül gyülekeztek, Nádorfi Gabriella régész elmondta, aznap velük együtt október 3-tól összesen már 32 ezren látták a tárlatot, amely egyébként február 1-én, vasárnap 20 órakor zárja kapuit.       

fotók: Lovász Lilla

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére