Kaposvári József-díjat kapott Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa
Author: Főadmin Date: 2021. szeptember 16., csütörtök 13:23
Budapest – A Kaposvári József-díjat azok kapják, akik szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel segítik mindazokat, akik rászorulnak.
A mozgásában korlátozott Kaposvári József élete során ott segített a rászorulókon, ahol tudott: a szegényeknek cipőt, a gyerekeknek játékot adott, másoknak tanulási lehetőséget biztosított. A mesterember Magyarcsanádon cipőjavítással kezdte karrierjét, később Makón nyitotta meg a „Kipi-Kopi” cipőjavító műhelyt, majd 2015-től már Budapesten is árulta a termékeit. 2017-ben, 40 évesen, váratlanul halt meg. A mélyszegénységben élőket támogató és fejlesztő program 2018-ban vette fel a nevét, hogy így tisztelegjen „Az ország cipésze”-ként ismert szakember előtt. A Kaposvári József Stúdió elsősorban Pesterzsébet hátrányos helyzetű lakosait megcélzó fejlesztőprogram, amely különféle területeken nyújt segítséget a programban résztvevők számára 2017 tavasza óta.
A díjátadón köszöntőt mondott Szabados Ákos polgármester és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke is. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa mellett díjat kapott a 24.hu szerkesztősége, Izsák-Ndiaye Rita ENSZ-diplomata, Hajnis Annamária, Harcsa Zoltán korábbi ökölvívó olimpikon, Horváth József rákkutató, Joka Daróczi János újságíró-szociálpolitikus, Kadarkai Endre riporter, Kunhegyesi Ferenc festő, Lukács Adorján ökölvívó edző, Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója, Oláh Gergő énekes, az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége, továbbá az MTVA P’amende című műsorának szerkesztősége.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.