X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Irodalom, humor, zene és tánc az első országos baptista „Ki mit tud?”-on

Author: Főadmin Date: 2016. március 21., hétfő 13:36

 

A házigazda Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola közössége nevében Toldi Attila igazgató, a Magyarországi Baptista Egyház képviseletében Háló Gyula kommunikációs vezető, a Baptista Szeretetszolgálat és a Baptista Oktatási Központ nevében pedig – az esemény fővédnökeként is – Steiner József missziós igazgató köszöntötte a diákokat. Az oktatási intézmény direktora több más mellett arról beszélt, hogy a tanulók felkészüléssel töltött ideje nagyban hozzájárulhat személyiségük harmonikus fejlődéséhez, hiszen a kifejezőkészség és a kreativitás egy-egy fontos pillére az egyéni fejlődésnek. „A tehetséget felismerni és támogatni fontos feladatunk pedagógus pályánk során. A tanulóinknak átadott tudásunk és elhivatottságunk értéket teremt. A legnagyobb öröm számunkra, ha segíthetjük tanítványaink fejlődését és részesei lehetünk sikereiknek”, mondta Toldi Attila mindazoknak, akik „képesek voltak kinyitni szívüket az előadások tisztasága előtt”.   

A vetélkedő diákok délelőtt és délután két blokkban mutatták be produkcióikat a kisújszállási Vigadó Kulturális Központ dísztermében. Érkeztek előadók és együttesek Debrecenből, Budapestről, Vásárosnaményből, Pécsről, Hatvanból és Tapolcáról. A fellépők „ének és hangszer”, „tánc és mozgás”, „vers és próza”, „standup és színpadi jelenet” kategóriákban szerepeltek és igyekeztek felhívni magukra a zsűri és a közönség figyelmét. A diákok legtöbbször lelkesen, nagy odafigyeléssel és örömmel szavaltak, beszéltek, táncoltak és énekeltek, hol kisebb, hol nagyobb tapsra, esetenként még boldog és meghatott könnycseppekre is ragadtatva a zsűrit és a nagyérdeműt. A Vigadó előcsarnokában egyébként a tanulók által készített rajzok, fotók és kézműves alkotások fogadták a látogatókat.  

„Isten a kreátor, a Teremtő. Istenhez való hasonlatosságunk abban is megjelenik, hogy szeretünk alkotni, előadni olyat is, amelyeknek nincs fizikai, materiális haszna, csupán örömet szerez nekünk és másoknak. Azt látom a fiatalokban, akik színpadra mernek lépni, hogy bennük nagyon-nagyon jelen van ez a vágy”, mondta a produkciókat látva Steiner József. A missziós igazgató véleménye szerint az első országos baptista „Ki mit tud?” fellépői között nagy különbségek voltak: sokan máris akárhol, bármilyen országos fórum előtt megállnák  a helyüket, és akadnak olyanok, akiknél látható és vitathatatlan a tehetség ereje, az, amire azt szoktuk mondani: lehet még belőlük valami… A baptista fenntartású oktatási intézmények tehetséggondozó programjainak, tanárainak, mentorainak  segítségével tehetségük a jövőben minden bizonnyal kibontakozhat majd, s ennek bizonyítékát akár már jövőre láthatja a következő rendezvény közönsége és zsűrije. Mert lesz ilyen.

Hiszen az első rendezvény szervezőjének, Benedek Zalánnak az irányítása mellett folytatódik a tehetségkutató kezdeményezés, tette hozzá Steiner József, aki csupán napokkal húsvét előtt így fogalmazott: „Nem csak a kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, de hitünk szerint a világtörténelemnek is a legnagyobb fordulópontja volt az, ami húsvétkor a kereszten történt. Ma azt tapasztaljuk, hogy az üzenet nem évült el, kétezer évvel később ugyanolyan friss, ugyanolyan élő és ható, ma is életeket változtat meg. Ez az üzenet nem más, mint az, hogy Isten elküldte az ő fiát, aki meghalt a kereszten a bűneinkért, a gyarlóságainkért, ezért nem veszhetünk el. Őrá kell tekinteni. Ahogyan sok-sok ének is fogalmaz, fel kell tekinteni a keresztre, az Úrjézus keresztjére, meglátva, megértve, hogy Ő mit tesz, és elfogadva azt. Ezáltal Istennel lehetünk kapcsolatban, szívünk és lelkünk felszabadulhat: ez az, amit hirdetünk a legkülönbözőbb események által mindenfelé”.          

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére