Idén összesen több mint 42 ezer cipősdoboz ajándék
Author: Főadmin Date: 2015. december 22., kedd 11:24
A finn Mikulással, Joulopukkival, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteivel, Weisz Fanni modellel és Mező Misi zenésszel indult az idei, tizenkettedik Cipősdoboz Akció november 29-én a Deák téri Cipősdoboz Várban, hogy aztán országszerte közel kétszáz gyűjtőponton várják az önkéntesek az adományokat. Az akció idei újdonsága volt, hogy a felajánlók egy része, több ezer adományozó nyomon követhette, melyik településre kerül az általa elkészített csomag. A cipősdoboz ajándékokat a szeretetszolgálat még karácsony előtt eljuttatja a rászoruló gyerekeknek Kárpátaljára, az erdélyi Székelyhídra, Magyarország számos településén különböző szervezetekhez: például a Down Alapítványhoz, a Nem Adom Fel Alapítványhoz, a Budai Gyermekkórházba, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületéhez. A Látható Szeretet Projekt Keretében nyolcvan vak, vagy gyengénlátó gyermek kapott személyre szabott ajándékot. Vajdaságban gyűjtöttek és osztottak is dobozokat.
Idén immár tizedik alkalommal a Parajdi Sóbánya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében kétezer gyermek – zömében a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes alapította székelyföldi gyerekotthonokból és nappali intézményekből – kapott december 19-én karácsonyi ajándékot. Tíz év alatt ez 20 ezernél is több küldeményt jelentett.
A Baptista Szeretetszolgálat ebben az esztendőben összesen mintegy 42 ezer 750 cipősdoboz ajándékot gyűjtött össze azért, hogy sok-sok szegény gyermeknek szebb és boldogabb karácsonya legyen. A segélyszervezet köszönetet mond minden adományozónak, illetve annak a közel 3 ezer önkéntesnek, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az akció.
(A képek Debrecenben, a Kettesy Aladár Általános Iskolában, a látássérültek intézményében készültek, ahol december 16-án félszáz gyermek kapott személyre szabott cipősdoboz ajándékot jószívű támogatóktól a Látható Szeretet Program részeként.)
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.