“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!

Author: Főadmin Date: 2025. december 23., kedd 08:59

 

A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.

 

Az ajándékokat minden esztendőben rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyan családokhoz és intézményekhez, ahol gyakran más nem is kerül a karácsonyfa alá. Jószolgálati nagykövetként idén Ördög Nóra műsorvezető és Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó segítette a karitatív kampányt, ők már nem először csatlakoznak a baptistákhoz, mint ahogyan ismét velünk volt Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes frontembere is. Mellettük olyan fontos vállalatok támogatták a jótékonysági akciót, mint amilyen a MOL, a Magyar Suzuki, vagy éppen a BKK.

Ebben az évben országszerte 434 volt a gyűjtőpontok száma, és a december 19-ig tartó kampánnyal a segélyszervezet elérte, sőt, túllépte meghirdetett idei célját, amely 60 ezernél több ajándék összegyűjtése volt. Azaz a munkatársaknak és az önkénteseknek sikerült összesen 62 ezer 450 darab ajándékcsomagot eljuttatni a gyermekekhez. Sok meglepetés érkezett például határon túlra, Kárpátaljára, a háború következményeit megszenvedő, idén apa nélkül karácsonyt váró családokhoz, vagy magyarországi látássérült fiatalokhoz. A legtöbb szeretettel megtöltött cipősdobozt a hátrányos helyzetű térségek valamelyik településén osztották ki az önkéntesek. Ebben az évben is lehetőség nyílt online módon, néhány kattintással összeállítani egy szívhez szóló ajándékot, amit a segélyszervezet juttatott el egy-egy kislányhoz, vagy kisfiúhoz. A lehetőségekről és a gyűjtőpontok listájáról egy díjnyertes honlapon, a www.ciposdoboz.hu oldalon lehetett tájékozódni.

A Baptista Szeretetszolgálat hálás szívvel köszöni meg mindazok támogatását, akik nélkül nem sikerülhetett volna elérni az idei vállalást, egy újabb karácsonyi csodát, a 62 ezer 450 cipősdoboz ajándék összegyűjtését! 


 

 

A Baptista Szeretetszolgálat 1996 áprilisában jött létre a Magyarországi Baptista Egyház alapításával, és az elmúlt három évtizedben Magyarország egyik meghatározó, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetévé vált. A szervezet jelmondata – „Hittel és szakértelemmel” – kifejezi elkötelezettségét a hitben gyökerező, ugyanakkor professzionális segítségnyújtás iránt. A Szeretetszolgálat intézményi hálózata szociális és oktatási intézmények széles körét foglalja magában az ország teljes területén. Tevékenységének 90 százaléka Magyarországon zajlik, de  kiterjedt nemzetközi szerepvállalással is bír.

A Baptista Szeretetszolgálat 24 szociális intézményében, 57 telephelyen, 23 különböző ellátási formában naponta mintegy 25 000 rászoruló számára biztosít támogatást és ellátást. A Baptista Szeretetszolgálat országos oktatási hálózata 14 vármegyében, 42 intézményben működik, ahol közel 15 000 gyermek és fiatal tanul. Az intézmények között óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, technikumok és szakképző iskolák egyaránt megtalálhatók. „A baptista iskola, több mint iskola” – valljuk, hiszen az oktatási tevékenység célja a minőségi, értékközpontú nevelés biztosítása, amely a hátrányos helyzetű gyermekek számára is valódi esélyt teremt a felemelkedésre.

Nagy sikereket értünk el az emberkereskedelem elleni küzdelem, az áldozatvédelem, áldozatsegítés területén. Jelen vagyunk árvizeknél, belvizek, viharkárok elhárításánál, segítettünk a vörösiszap és más katasztrófák során az élet- és értékmentésben, védekezésben, segélyezésben és helyreállításban. Jelentősebb nemzetközi tevékenységek: katasztrófák utáni életmentés és egészségügyi sürgősségi ellátás, gyorsreagálású humanitárius segélyezés a világ legkülönbözőbb területein, 2025-ig 65 országban.   

RELATED NEWS

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére