X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Humanitárius kártyák a segélyezésben

Author: Főadmin Date: 2023. január 25., szerda 12:51

 

Kedves Olvasó! Helyezzük bele magunkat csak egy pillanatra abba a helyzetbe, amelyre gondolni sem merünk, amelynek lehetősége zsigereink mélyéig felkavar minket.
Mi lenne, ha ott állnánk egy szomszédos, különös nyelvű ország nagyvárosában az utcán, életünk gurulós bőröndbe zsúfolt darabjaival, megrettent gyerekeink kezét fogva, életünk párját hátrahagyva úgy, hogy a besorozás réme lebeg a feje fölött – ahol még az utcai feliratok betűit sem tudjuk elolvasni? Hány család, hány egyedül maradt anya, hány idős, hány beteg ember járta végig ezt az utat és próbálja felépíteni az életét újra? Vajon nekünk mire lenne szükségünk ebben a helyzetben? Szállásra, kenyérre? Ruhára, munkára? Jó szóra, tanácsra? Mindezekre együtt?
Mi, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai minden erőfeszítésünk mellett a lelki és anyagi támogatásnak csak egy részét tudjuk megadni annak a sok tízezer menekülőnek, aki középtávon Magyarországon képzeli el az életét. A sokrétű, alapvető anyagi szükségletek fedezését pénzügyi segítségnyújtással próbáljuk lehetővé tenni.
A nemzetközi humanitárius szakma már több mint egy évtizede egyre nagyobb hangsúlyt fektet a rászorulók készpénzen, vagy utalványon keresztül történő támogatására. Öt év alatt több mint duplájára emelkedett a világszerte készpénzsegélyre fordított összeg.  Két nyilvánvaló előnye van ennek a segélyezési formának: az egyik a logisztikai – a segélyszervezeteknek nem kell tonnányi árut mozgatni, ami nyilvánvalóan jelentős költségekkel jár. A másik, ennél fontosabb pedig, hogy sokkal nagyobb méltóságot ad a kedvezményezettnek – mégpedig a választás szabadságát. Megtiszteli a nehéz helyzetben lévő embert azzal, hogy saját maga hozhat döntéseket a saját életéről: eldöntheti, hogy családjának szükségleteit hogyan súlyozza, és hogyan költi el a rendelkezésére álló összeget. Így a világ olyan országaiban, ahol működőképes a gazdaság és van elégséges áru a válsághelyzetbe került rászorulók számára, egyre inkább ehhez a segélyezési formához fordulnak.
A segély összege természetesen nem akkora, hogy feleslegessé tegye a munkakeresést, de sajnos sok ember van olyan helyzetben, hogy egészségi állapota, életkora, vagy kicsi gyermekei miatt nem tud munkát vállalni.
Az Ukrajnából menekülők nagy létszámát és problémáit látva a Baptista Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy a nemzetközi szakmai ajánlásoknak megfelelően havonta feltölthető, irányított módon felhasználható humanitárius kártyákkal látja el a leginkább sérülékeny menekült személyeket, családokat. Ukránul beszélő munkatársaink felmérik a jelentkezők élethelyzetét, körülményeit, majd ennek függvényében döntünk arról, ki kerülhet a programba. Fájdalmas döntések ezek, hiszen hiába van lehetőségünk többszáz kártya kiosztására, ez így is korlátozásokat jelent. Számos támogatottunk szenved súlyos egészségügyi problémában, többen megosztják velünk otthon maradt családtagjaik tragédiáját, sok család lakik egy-egy szobába összezsúfolódva.
Mindehhez az anyagi fedezetet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nyújtja számunkra, amiért rendkívül hálásak vagyunk a nehéz helyzetbe került menekültek nevében. Köszönjük az Edenrednek is, hogy térítésmentesen bocsátja rendelkezésünkre a kártyákat.
Nem, a készpénz-segély nem tudja megadni azt, ami mindannyiunk legmélyebb vágya: a szeretetet és a biztonságot. De az anyagi szükségletek terén mégiscsak a legnagyobb segítséget jelenti. Átadásakor pedig egy szikrányi szeretetet, együttérzést is ki tudunk fejezni.
 
 
 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére