“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Folytatódik a kiváló együttműködés a Magyar Honvédséggel

Author: Főadmin Date: 2019. június 24., hétfő 14:55

 

Ócsa – Negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi, úgynevezett „nem kinetikus képességek” alkalmazásán alapuló gyakorlatát az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, melynek látogatói napjára a Baptista Szeretetszolgálat is meghívást kapott.

A nem-kinetikus csoportok tipikus, a gyakorlatban is alkalmazott feladata a tárgyalások előkészítése és lebonyolítása a kormányzati, nem kormányzati és más civil szervezetek képviselőivel. A Baptista Szeretetszolgálat és a CIMIC között több évre visszanyúlóan jó a kapcsolat és folyamatos az együttműködés, amely többek között megnyilvánult az úgynevezett katonai-civil kerekasztal megbeszéléseken történő részvételben, a határon szolgáló katonák, rendőrök támogatásában, vagy a karitatív tevékenységek során történő együttműködésben is.

Horváth Sándor a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében elmondta, hogy itthon „béke körülmények” között is, de főként külföldön, műveleti területen tevékenységet folytató civil szervezetek számára hasznos a CIMIC által végrehajtott feladatok, tapasztalatok megismerése, a szakmai kapcsolódási pontok feltárása, a szorosabb együttműködés kialakítása.

A június 21-én tizenhatodik születésnapját ünneplő MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ élén egyébként személyi változások történtek, az új parancsnok dr. Hangya Gábor alezredes lett.  Bízunk benne, hogy az új parancsnokkal folytatódik a korábbi évekhez hasonló kiváló együttműködés.  A leköszönő parancsnoknak, Szilágyi Csabának – aki július 1-jétől tartós külszolgálatban, Brüsszelben folytatja katonai pályafutását – sok sikert kívánunk! 

 

RELATED NEWS

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Lap tetejére