Fejér megye elismerése a jubileum alkalmából
Author: Főadmin Date: 2016. július 13., szerda 13:27
„Velencétől a csillagokig értetek el, az értől az óceánig”: e szavak jegyében nyílt meg a Baptista Szeretetszolgálat jubileumi kiállítása július 12-én, kedden délelőtt a Velence Korzó galériájában. Az eseményen megjelent és köszöntőt mondott Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Koszti András, Velence városának polgármestere, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója, elnöke. A megnyitón jelentette be Szenczy Sándor, hogy a szervezet egy tűzoltóautót adományoz a helyi önkéntes tűzoltóknak.
Az esemény jó alkalom volt arra, hogy a szervezet vezetői és munkatársai számvetést készítsenek, illetve a vendégek előtt felidézzék az alapítástól eltelt évek legnehezebb és legfelemelőbb pillanatait. Ezt tette beszédében Szenczy Sándor is, aki megköszönte mindazok munkáját, akik segítették a segélyszervezet tevékenységét, épülését, szolgálatát. „Azt hihetjük a 20 éves történet felidézésekor, hogy Isten szereti a Baptista Szeretetszolgálatot, Isten szeret minket és erőt ad, de szereti azokat is, akikért a dolgunkat tesszük, mert érezzük a jelenlétét”, összegzett a lelkész, aki 1996-ban a tóparti városban álmodta meg és hozta létre a szervezetet, amely mára nemzetközi hírnevével, szociális és oktatási intézmények hálózatával, a Karitatív Tanács tagjaként az egyik legnagyobb magyarországi segélyszervezetté érett. Az elnök – Velence díszpolgáraként is – leszögezte, hálás azért, hogy a város olyan hátteret, otthont jelentett számára és sok munkatársának a mindennapokban, amelyre mindig tudott számítani és így olyan tevékenységet tudott végezni, olyan célokért tudott dolgozni, amelyeket jól jellemez a szervezet jelmondata: „Hittel és szakértelemmel”.
Koszti András, Velence polgármestere köszöntőjében több más mellett arról szólt, hogy bár a Baptista Szeretetszolgálat nevét általában akkor hallani, ha a világban valahol valami nagy baj történik, jól tudja, hogy a helyi iskola fenntartójaként is kiemelkedő munkát végez a szervezet és ezért biztos abban, hogy a velencei diákok nyelvtudása messze az országos átlag feletti. Velence büszke lehet arra, hogy egy ilyen szervezet szülővárosa lehet, jelentette ki a településvezető.
Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében méltatta a Baptista Szeretetszolgálat 20 esztendős tevékenységét, majd elismerő oklevelet adott át Szenczy Sándornak, a szervezet alapítójának, lelkész elnökének „20 éven át itthon és külföldön a rászorultak érdekében végzett humanitárius tevékenységéért, a háborúk és természeti katasztrófák helyszínén megmentett életekért”. Az esemény zárásaként Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke kérte Isten áldását, majd az eseményen megjelent egyházi méltóságok a megnyitó vendégeivel közösen mondtak imát.
A Baptista Szeretetszolgálat munkáját bemutató tárlat július 17-én, vasárnapig látható a Velence Korzó galériájában, majd a bemutató a Pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely múzeumába vándorol tovább.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.