Ez az a nap! A Baptista Szeretetszolgálat is gyűjt élelmiszer adományokat
Author: Főadmin Date: 2022. július 21., csütörtök 14:32
Budapest - Sajtótájékoztatót tartottak az Ez az a nap! keresztény zenei rendezvény szervezői az ukrajnai háború sújtotta rászorulók részére indított közös adománygyűjtésről a Híd Kárpátaljáért Program keretében.
Győri Tamás, az Ez az a nap! projektvezetője, elmondta, hogy a 2022. július 23-án szombaton megrendezésre kerülő alkalmon a keresztények azért fognak összegyűlni, hogy Jézus Krisztus nevét fölemeljék. Azért is különleges alkalom lesz, mert minden résztvevőt szeretnének megajándékozni egy Jézus Bibliával. A mozgalom célja, „hogy összegyűjtse felekezetektől függetlenül a keresztényeket, hogy együtt valljuk meg közösen Jézus nevét, dicsőítsük őt, együtt legyünk imádságban és hallgassuk meg, ahogyan Isten bennünket megszólít.” A projektvezető beszélt arról is, hogy teltházas rendezvény készül, további hat különvonattal érkeznek majd a résztvevők az ország minden részéből, illetve várják az ukrajnai menekülteket, akik ingyenesen vehetnek részt ezen az alkalmon.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a határainkon túl dúló háború okán az Ez az a nap! és a Híd Kárpátaljáért Program közös adománygyűjtést szerveznek. A rendezvényre érkezőknek lehetőségük lesz tartós élelmiszerrel segíteni a nehéz élethelyzetbe került embereknek, a bejáratoknál felállított sátrakban fogják gyűjteni, fogadni az adományokat a négy karitatív szervezet munkatársai. Megköszönte a szervezőknek azt a gondolatot, hogy Magyarország legnagyobb felekezetközi, keresztény rendezvényét összekötötték ezzel az akcióval, hiszen ennek a mostani rendezvénynek mindenképp a békesség megőrzése és a béketeremtés is az üzenete.
A tartósélelmiszer gyűjtésben a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat vesz részt.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.