Emberséggel és szeretettel, nehéz sorsú családok gyermekei között
Author: Főadmin Date: 2021. június 19., szombat 10:33
Székely – A Baptista Szeretetszolgálat négy kelet-magyarországi helyszínen, Rohodon, Székelyen, Magyon és Besenyődön szervezett nyári táborokat – az első turnusban június 15-től 22-ig, majd június 23-tól 29-ig – elsősorban rászorult helyzetben élő családok gyermekei számára, lelkes önkéntesek segítségével. Ezekben a falvakban a Felzárkózó Települések elnevezésű hosszú távú kormányprogramot valósítja meg a segélyszervezet. A cél az, hogy a többi karitatív szervezettel közösen az ország háromszáz legszegényebb településén élők helyzetén javítsanak.
Székelyen három és fél hónapja működik a Jelenlét Pont, amelynek egyik munkatársa most is a táboroztatók között van.
– Itt akarjuk a gyerekeket összetartó közösséggé alakítani, a programoktól, a tábor napjaitól várjuk igazán a „csodát” – mondta Tóth Barbara. – A Jelenlét Pontot folyamatosan rendezzük be, a tanodánk például szeptemberben kezdi el működését. Napról napra mérjük fel az igényeket, azt, hogy a gyerekeknek pontosan mire van szükségük.
A tapasztalatok alapján Székely nagyon együttműködő település, a helyi tisztviselők és a szervezetek vezetői mindenben igyekeznek segíteni a segélymunkások tevékenységét. A lakosok eleinte kétkedéssel fogadták a baptistákat, ám amikor megtapasztalták szándékaikat, azt, hogy mennyit segítenek, megjött a bizalom is, és ma már őszintén elmondják a problémáikat. Mi a legnagyobb gond?
– Szerintem az, hogy kevés a gyerekeknek a tartalmas program, az időseknek a társaság hiányzik, a családok egy részénél pedig a ruhaadomány és a tartós élelmiszer is jó helyre kerül – összegezte tapasztalatait a nyíregyházi Barbara.
Ferenczi Fédra, a Felzárkózó Települések program egyik szakmai koordinátora elégedett, azt mondja, úgy látja, jól sikerült Székelyen a tábor.
– Nagy szó ez, hiszen első évben vagyunk jelen a településen, így sokáig nem lehettek visszatérő látogatói a Jelenlét Pontnak, de most már okkal bízhatunk abban, hogy ez megváltozik. A felzárkóztató program tavaly júliusban indult, idén márciusban sikerült átadni a Jelenlét Pontot, amely különböző foglalkozásokat biztosít napközis jelleggel, van például Szimfónia program, amelynek során a zenével ismerkedhetnek meg a jelentkezők, egy helyiségben pedig olyan szülők kaphatnak támogatást, akik legfeljebb hároméves gyermeket gondoznak. Sokat segítenek az önkéntesek, nagyon örülünk annak, hogy itt vannak velünk – teszi hozzá Fédra.
Szabolcs-Szatmár megyében négy településen alakított ki Jelenlét Pontot a Baptista Szeretetszolgálat, egy további községben Pest megyében tették meg ugyanezt, majd rövidesen további négy szabolcsi és három nógrádi falu csatlakozik a felzárkóztató programhoz.
– Nagyon jól érzem magam itt a gyerekekkel, hiszen nagyon szeretem őket. Néha rosszak egy kicsit, de ez teljesen természetes – mondta Takács Eszter önkéntes, aki Budapestről, Káposztásmegyerről érkezett a Nyírségbe és a Baptista Teológia Akadémia másodéves hallgatója.
– Reméljük, hogy itt olyan élményekkel tudjuk megajándékozni a táborlakókat, amelyek sokáig elkísérik majd őket – csatlakozott véleményével a komlói baptista gyülekezet tagja, Schell László.
Lőrincz Viktor Down-szindrómás fiatalokkal foglalkozik, ezért rutinosnak számít az ilyen jellegű programok végrehajtása során. Bevallja, hogy mivel kisebbséghez tartozó gyerekekhez hívták, volt benne némi félelem. Ám kiderült, hogy ez alaptalannak bizonyult.
– Ahogyan egyre jobban megismertük egymást, egyre jobb tapasztalatokat gyűjtöttem velük kapcsolatban, ezért eldöntöttem, ha jövőre ismét lesz lehetőségem velük önkénteskedni, megint itt leszek – szögezte le a budapesti Viktor.
Ambrusné Bodnár Rita a főváros 3. kerületi polgármesteri hivatalban dolgozik.
– Szívesen vállaltam el a gyerekek felügyeletét és rengeteg tapasztalatot szereztem. Nem lehet mellettük elfáradni, mert nagyon sok örömöt adnak. Amennyit tőlünk kapnak, azt ők duplán visszaadják: nagyon hálásak és nagyon jó velük foglalkozni, ezért köszönöm, hogy itt lehetek!
Schell Lászlónét, Beát is óvták, hogy eljöjjön, azt mondták, akár egészen félelmetes fiatalokkal is találkozhat.
– A gyerekek mindig gyerekek maradnak: a táborban különböző programokkal foglaljuk le őket, s hiába mások az életkörülményeik és sok szempontból egy másik világban élnek, sikerül lehetőséget kínálnunk nekik. Az emberség és a szeretet, amit tőlünk kapnak, egy jó úton indíthatja el őket.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.