Emberkereskedelem elleni tevékenységünkről írt a Magyar Nemzet Online
Author: Főadmin Date: 2016. július 18., hétfő 11:19
Vasárnap délelőtt, a Törökországban újraindult légi közlekedés egyik első járatával érkezett Budapestre az a dél-magyarországi nő, aki néhány napja nyaralni indult berlini barátnőjével Izmirbe, de ott prostitúcióra akarták kényszeríteni ismerősei. A nő nem vállalta a feladatot, ezért megverték, elvették értékeit és utcára dobták. Az eset után feljelentést tett a helyi rendőrségen, akik felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Úgy tudjuk, a török rendőrség emberkereskedelem gyanújával már le is letartóztatta az ügy érintetteit.
A nőt autóbusszal indították Izmirből Isztambulba, de épp akkor zajlott a puccskísérlet Törökországban, ezért a katonaság a távolsági buszokat is leállította. Az utasok tíz órát vártak egy pályaudvaron, amíg továbbindulhatott a járat. Mivel a turisták tömegével távozni akarnak az országból, ezért nagyon nehéz jegyet kapni a repülőjáratokra – ráadásul az összes török reptér a hétvégén hosszú órákra leállt, és a sok járattörlés miatt az utasok feltorlódtak. A sikeresen hazaérkezett magyar nő lapunknak elmondta: csak gyalog lehetett bejutni a Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtérre, ahol óriási káosz volt – mindenki próbál feljutni egy induló gépre. A nő jegyét a külügyminisztérium kérésére a Baptista Szeretetszolgálat vette meg, és az isztambuli konzulátus, illetve a török rendőrség segítette átjutni a hatalmas tömegen.
– Az isztambuli magyar konzulátus munkatársai emberségből jelesre vizsgáztak – mondta lapunknak Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. – Nagyon nehéz helyzetben, egy ideiglenesen káoszba merülő országban kellett megoldani a magyar állampolgár hazajuttatását. A szeretetszolgálatnak nagy rutinja van hasonló helyzetekben, sajnos évről évre egyre nagyobb számban kérik a hatóságok, hogy segítsünk a külföldön bajba került magyaroknak. Mi nem vizsgáljuk, hogy ki mit csinált, miért kerül bajba, hanem megpróbálunk segíteni.
A magyar nőt a baptisták vasárnap délután hazaszállították vidékre, biztonságban van.
A cikk szerzője Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.