Elnöki üdvözlet karácsony alkalmából
Author: Főadmin Date: 2016. december 19., hétfő 11:03
Kétezer éve Betlehemben még nem volt kitaposott útja az ünnepnek. Bár a Megváltó születését évszázadok óta várták, csak kevesen ismerték fel, hogy az idő beteljesedett, így csupán alig néhányan lehettek tanúi a világmindenség legfontosabb születésének. Az angyal beszélt róla Máriának és Józsefnek. A napkeleti bölcsek a csillagot követve jutottak el Jézushoz. A pásztorok pedig az Üdvözítő születéséről szóló angyali híradásra így reagáltak: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Luk.2:15.) Sietve haladtak a Szentírás szerint, és nem félútig, hanem azzal az elhatározással, hogy egészen Betlehemig mennek. Nem bizonytalanodtak el, nem beszélték le egymást, nem adták fel félúton, hanem eljutottak egészen Betlehemig.
Olyan sok mindenbe belekezdünk, annyi félbehagyott munka, kiteljesítetlen terv, cél és álom sorjázik a múltban. Annyi elvetélt kapcsolatot, hozzánk méltatlan gondolatot, félresodródott életet látunk magunk körül, pedig a tévedések, az első eredménytelenségek, a fáradt reggelek még nem jelenteken okot arra, hogy végleg lemondjunk arról a hívásról, amit a szívünk vagy a Küldött diktál. A pásztorok nem adták fel, és amikor megérkeztek, mindent pontosan úgy találtak, ahogyan azt az angyal mondta. Pontosan ugyanúgy, mert az isteni hívásban nincsen tévedés. És ujjongva, örvendezve tértek vissza a hétköznapokba, mert maguk is hallhatták és láthatták mindazt, amiről az üzenet szólt.
Egyetlen üzenet is értékes – talán most ez a karácsonyi üzenet is –, de személyesen tapasztalni, hallani és látni, találkozni az Üdvözítővel, valami egészen más dimenzió. Olyan élmény, amit csak azok élnek át, akik nem csak hírből hallottak róla, akik nem csak félig mennek el, hanem egészen Betlehemig jutnak.
Karácsonykor évek óta ez a felszólítás visszhangzik bennem: „Menjünk el egészen Betlehemig!“ Tegyük meg most! Járjunk utána, menjünk végig az úton! Legyen az ünnep, legyen az élet teljes – Vele!
Áldott, békés karácsonyt, és áldott, teljes életet kívánok magam és szeretteim nevében!
Szenczy Sándor,
a Baptista Szeretetszolgálat elnöke

RELATED NEWS
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.


MENU