Élménygazdag táborok a barátság, a hit és az értékek jegyében
Author: Főadmin Date: 2024. szeptember 13., péntek 11:54
„Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” Jn 16:14
Székesfehérvár - Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával két nagyszerű helyszínen rendezett sikeres gyermektábort a 28 évvel ezelőtt Fejér vármegyében bejegyzett Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a közel 100 éves múltra visszatekintő Székesfehérvári Baptista Gyülekezettel való együttműködésben.
Az elzamajori Pelikánház Erdei Iskola – közel a Dinnyési-fertőhöz és a Velencei-tóhoz – festői területen várja évről évre látogatóit. Ezen a helyszínen 2024. július 10-től 14-ig „Te is lehetsz Hős!” elnevezéssel valósítottunk meg programokat a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával összesen ötven fő 6-14 éves korú fiatalnak és kísérőiknek. Az „Örökké szeretve!” címmel meghirdetett tábor ugyanilyen létszámmal és korosztállyal szerveződött Vépen, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum kollégiumában 2024. július 29-től augusztus 03-ig.
A gyerekek a sok sport és játék, valamint egyéb más szabadidős tevékenység mellett a Biblia alapértékei mentén beszélgettek a család, a barátság és a hit jelentőségéről, saját jövőképükről. A közösségi alkalmak zenével, dallal segítették a barátságok kialakulását és elmélyülését, reményeink szerint formálták az ifjak jellemét, hitbéli meggyőződését. A táborokban a gyerekek különböző bibliai történetekkel szembesülhettek, megismerve, hogy e történetek szereplői miként vívták meg harcaikat a különböző kihívásokkal szemben, hogyan arattak hősies győzelmet. A felnőtt kísérők hangsúlyt fektettek arra, hogy rávezessék a fiatalokat: nem mindig az erősebb győz, a problémákat legtöbbször nem fizikai, hanem szellemi síkon kell megoldani. A rendkívül színvonalas és tartalmas programokat közösségformáló sporttevékenységekkel, kreatív foglalkozásokkal, csoportos, irányított beszélgetésekkel, rövid színdarabokkal, kirándulásokkal sikerült színesíteni és maradandóvá tenni. A táborok felnőtt vezetői bíznak abban, hogy az eltelt napokban megerősítették a gyerekekben, fiatalokban azt a meggyőződésüket, mennyire értékes, fontos az életük Isten számára!
Hálásan köszönjük Székesfehérvár önkormányzatának önzetlen támogatását!
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.