Egy nap az emlékekért, a reményért
Author: Főadmin Date: 2017. április 29., szombat 20:08
Törökbálint – A beteg gyermekek és az érintett családok életminőségének a javítására specializálódott, hazánkban különlegesnek számító, hatodik éve működő Tábitha Gyermekhospice Ház fenntartását tavaly óta a Baptista Szeretetszolgálat végzi. Április 28-án, pénteken megható ünnepség helyszíne volt az intézmény.
Az Emlékezésnap keretében immár ötödik alkalommal a házban elhunyt, illetve életvégi ellátásuk során az intézménnyel kapcsolatba került gyermekek hozzátartozóit látták vendégül, őket köszöntötte dr. Benyó Gábor orvosigazgató. A program célja a közös emlékezés és gyászkezelés volt, ezt szakmai segítség, pszichológus által vezetett beszélgetés, érző és értő műsorok szolgálták. A látogatók együtt gyújtottak mécsest, megfestették az emlékezés kertjében a kavicsokat, luftballonokat engedtek az ég felé. Boldizsár Ildikó meseterápiás programjáról és Bársony Péter brácsaművész zenéjéről a műsort követő családias beszélgetés során a legtöbben lelkesen nyilatkoztak.
A Tábitha Gyermekhospice Ház 2011 szeptemberében nyitotta meg kapuit Törökbálinton, miután Galambos László, az alapító családi házát ajánlotta fel és a működést is finanszírozta. A létesítményt azóta a Tábitha Non Profit Kft. üzemelteti, amelynek új tulajdonosa, a Baptista Szeretetszolgálat stabil, átlátható pénzügyi háttér mellett a független szakmai munka körülményeit is biztosítja. Tavaly Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is ott volt az ország legnagyobb gyermekhospice házának ötödik születésnapi ünnepségén, ahol bejelentették: a helyi önkormányzat és a dán Velux Foundation - nagy összegű - támogatásával tovább fejlesztik, bővítik a törökbálinti intézményt, hogy még több nehéz helyzetbe került család részesülhessen segítségben.
RELATED NEWS
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.


MENU