Egy nagyszerű hét a régi mesterségek és a művészetek jegyében
Author: Főadmin Date: 2016. július 14., csütörtök 16:19
– A célunk kezdetben csupán annyi volt, hogy értelmes elfoglaltságot találjunk a diákoknak a nyári szünetben, ezért eleinte arra gondoltunk, alkotótábor keretein belül ismerhetnék meg a településen lakó idős mesterek, asszonyok munkáját, fogásait – idézte fel a múltat Bárkányiné Vohl Mária igazgatónő. – Ezt az elképzelést aztán túlhaladta az idő és az élet. Ma már messzi távolról is eljönnek hozzánk az egyes szakmák jeles művelői és a művészek, hogy délelőttönként tanítsák, oktassák a fiatalokat, akik aztán délután kedvükre sportolhatnak, szórakozhatnak, színi előadást láthatnak.
Szerdán kora este éppen Keresztes Ildikó énekesnő műsora végén érkezett meg a vihar, a tábor résztvevői behúzódtak az iskola épületébe, de aztán csütörtökön már zavartalanul folytatódtak a programok tovább: aki tehetséget érzett magában, az szőtt vagy festett, aki ólomkatonát akart önteni, akár még azt is megtanulhatta. De járt az iskolában neves fafaragó és sok más művész, hogy átadja tapasztalatát és talán egy kicsit bölcsességét is a hetvenkét táborozónak. A középiskolások kötelező önkéntes óráikat tölthették el az iskolában, hiszen akadtak óvodáskorú táborozók is, rájuk pedig felügyelni kellett. A hét során elkészült diákmunkák részben hazakerülnek az otthonokba, részben pedig kiállítják, vásárra bocsátják őket, így alapozva meg anyagilag a jövő évi táborozás lehetőségét. Mert lesz tábor Sárosdon jövőre is: efelől nincsenek kétségek.
RELATED NEWS
Áldott karácsonyi ünnepet és békés, boldog új esztendőt kíván Önnek a Baptista Szeretetszolgálat!
Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!
A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.
Ezer cipősdoboz ajándék érkezett a MOL munkatársaitól !
Budapest - A MOL kollégái ezer cipősdoboz adománnyal járultak hozzá idén a Baptista Szeretetszolgálat országos gyűjtéséhez.


MENU