Baptisták az esélyegyenlőségért
Author: Főadmin Date: 2016. június 12., vasárnap 10:56
A II. Hatvani Esélyegyenlőségi Napon Steiner József, az idén 20 esztendős segélyszervezet missziós igazgatója „A Baptista Szeretetszolgálat missziója a nehéz helyzetben lévőkért” címmel tartott előadást az esemény vendégei előtt, majd Horváth Richárd, Hatvan polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az esélyegyenlőségi napon műsort adtak a Baptista Szeretetszolgálat Hegymenet Klubja Szenvedélybetegek és Fogyatékos Személyek Nappali Intézményének ellátottjai. A rendezvény második felében értékelték az esélyegyenlőség témájában kiírt pályázatokat, volt „láthatatlan”, fotó- és rajzkiállítás, filmbemutató, de ki lehetett próbálni a kerekes-székes ügyességi pályát is.
RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU