X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Baptista segítség az almatermelőknek és a rászoruló családoknak

Author: Főadmin Date: 2014. október 07., kedd 13:06

Az első adományokat kedd délelőtt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök-lelkésze adta át a sajtó jelenlétében a kőbányai Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola sajátos nevelési igényű diákjainak. Az átadáson az ügy fontossága miatt jelen volt Dr. Simon Attila István, a minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Révész Máriusz kőbányai országgyűlési képviselő is.

A kőbányai diákok mellett egy VIII.kerültei és egy XX.kerültei baptista középiskola 900 diákja is 6-6 kg almával térhetett haza az iskolából kedden. A fővárosi diákon túl öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei (Kisújszállás, Tiszaroff, Törökszentmiklós) és négy Fejér megyei (Sárosd, Seregélyes) baptista fenntartású oktatási intézményben több mint kétezer diák kap adományt a  napokban a szabolcsi almákból. Az oktatási intézmények mellett a Baptista Szeretetszolgálat több száz fővárosi rászoruló családhoz is eljuttatja a magyar étkezési almákat. Az almákat a segélyszervezet az 1%-os adófelajánlásokból érkezett támogatásból vásárolta.

 

RELATED NEWS

Idén is útra kelt a Mikulástroli

Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Lap tetejére