X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

B49 munkamegbeszélés Velencén

Author: Főadmin Date: 2014. szeptember 22., hétfő 11:27

B49 munkamegbeszélés Velencén

Két napos munkamegbeszélés volt a hétvégén Velencén, ahol a B49 munkacsoport munkatársai, a Baptista Egyház misszió igazgatója, iskolalelkészek, és az iskolák képviseletében iskolaigazgatók ültek le, hogy közösen dolgozzák ki a következő időszak munkamenetét. Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke egy bibliai történettel nyitotta meg a találkozót. Naámán, egy reménytelennek tűnő helyzetben lévő vezető történetében Isten egy teljesen új megoldást hozott válaszul arra a kihívásra, ami az útjába került, egy gyógyíthatatlan betegség formájában. Bár egy kitűnő terve volt, ami nagyszerűnek tűnt, és ez alapján szerette volna megoldani a helyzetet, Istennek azonban volt egy tökéletes terve, ami alapján átélhette a teljes gyógyulást. “Bármilyen nagyszerű tervünk is van, engedjük, hogy Isten adja át nekünk a saját tervét, és így ne a saját pozíciónkból döntsünk, hanem Isten pozíciójából!” Ezekkel a gondolatokkal indult útjára a hétvége, ahol munkacsoportos megbeszéléseken és előadásokon oszthatjuk meg egymással ötleteinket, terveinket. 
A B49 iskolagyülekezet első nagyobb megmozdulása jövő héten Budapesten és Pécsen lesz, ahol az LZ7 brit rap zenekar, Mező Misi, a Magna Cum Laude fronténekese zenével, és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke pedig a “Mennyei-pokoli történetek” című előadással fog szolgálni abban az öt baptista iskolában. Hisszük, és reméljük, hogy Isten egy nagyszerű időszakot ad nekünk, ahol az intézményeinkben lévő 17.000 diák életére hatással lehetünk. 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére