Angol anyanyelvi önkéntesek iskoláinkban
Author: Főadmin Date: 2014. október 06., hétfő 15:46
A rövid hivatalos évindító megbeszélésen túl az önkénteseknek lehetősége nyílt a Szeretetszolgálat vezetésével, valamint egymással is megismerkedni, illetve tapasztalataikat megosztani. A két napon át tartó megbeszélés és csapatépítés rendkívül hasznos volt minden részt vevő számára, hiszen úttörő kezdeményezés lévén, szervezetileg és személyesen is új kihívásokkal kell megküzdeni minden érintettnek.
Az idei tanévtől induló kezdeményezés keretén belül számos, többnyire vidéki iskola és óvoda kap idegen nyelvi oktatáshoz külföldi segítőket. Jelenleg 5 új nyelvi lektor kezdte meg önkéntes munkáját az ország számos pontján. 3 amerikai, 1 kanadai és 1 wales-i segítő hivatott az angol nyelvoktatás színvonalának emelésére. Kisújszállás, Törökszentmiklós, Nagyhalász, Ibrány, Pécs, Budapest, Sárosd és Seregélyes baptista intézményei kapták meg a nem mindennapi lehetőséget, amely reményeink szerint kézzel fogható fejlődést biztosít a gyermekeknek, valamint elismertséget hoz az intézményeknek.
A Baptista Szeretetszolgálat több tengerentúli missziós, illetve oktatási szervezettel felvette a kapcsolatot az elmúlt év során, hiszen a jövő tanévben cél, hogy még több baptista intézménybe eljussanak angol anyanyelvi önkéntesek. Erre a fejlesztésre elsősorban azokon a településeken kerülhetett sor, ahol iskolalelkészek, helyi munkatársak, befogadó iskola és a cél érdekében együttműködő önkormányzat együttesen készítették elő az önkéntesek munkájának feltételeit. Köszönetet mondunk minden ebben részt vevő partnerünknek.

RELATED NEWS
Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!
Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.
Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni
Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.
Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program
Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.


MENU