“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Amit a homlokzatok mesélnek

Author: Főadmin Date: 2018. március 01., csütörtök 16:32

 

Pécs – Egyik szociális intézményünk ellátottjának, Orsós Györgynek művészi grafikáiból nyílt rangos kiállítás minap a Pécsi Kulturális Központban.  

 

Évek óta a Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézményének ellátottja Orsós György, aki ismét remek alkotásokkal bizonyította nem mindennapi tehetségét az érdeklődők előtt. A Pécsi Kulturális Központban február 28-án, szerdán nyílt meg „Amit a homlokzatok mesélnek” című kiállítása. A megjelenteket és a művészt Csizi Péter országgyűlési képviselő és Kövesi Márta, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója köszöntötte, majd a kiállított műveket Fodor Ildikó, az Éltes Mátyás Iskola rajztanára értékelte és méltatta. Az eseményen közreműködőként szerepelt az ANK Baranya Bokréta Népdalkör és Lévai Erika, aki Rozvány György Gondolatok a kiállításról című versét mondta el. Ellátottunkat köszöntötte Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója is. Az intézmény, a BSZ ÉFESZI szeretetvendégségről gondoskodott. Orsós Györggyel a helyi televízió is interjút készített: tárlata március 22-ig látható.       


RELATED NEWS

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére