X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A könnyebb és hatékonyabb álláskeresés alternatívája a BIK-nél

Author: Főadmin Date: 2020. június 30., kedd 14:53

 

Budapest – Partnereivel fontos projekt megvalósításába fogott a Baptista Integrációs Központ az álláskeresők érdekében. 

 

Két munka között lenni olyan, mint egy végeláthatatlan hullámvasútra felülni. Az elmúlt hónapok eseményei, a tömegesen megszűnő állások, csökkenő munkalehetőségek, illetve a cégek pénzügyi gondjai lelassították az elhelyezkedés folyamatát. Egyre több a munkanélküli, állást találni pedig újabb és újabb hónapokat vesz igénybe.

Akkor mégis hogyan és merre tovább? Miként maradjon meg a lelkesedés a második, a huszadik vagy a ki tudja hányadik nap után, amikor az álláskeresésből adódó frusztrációnk csak erősödik és elbizonytalanít? Munkánk pedig még mindig nincs.

A Baptista Integrációs Központ ingyenes munkapiaci programja a budapesti álláskeresők bizonytalan lépésein szeretne segíteni azzal a céllal, hogy minél könnyebb legyen két munkahely között megtartani a motivációt az elhelyezkedés pillanatáig. Az ingyenes programban melléd, mint regisztrált résztvevő mellé egy mentor társul, akivel közösen fogalmazzátok meg a célokat, tervezitek és valósítjátok meg egy sikeres álláspályázat anyagát. Mindemellett lehetőséged van pszichológushoz fordulni tanácsadás vagy pályamódosítás céljával, illetve hasonló élethelyzetben lévőkkel részt venni egy,- vagy háromnapos tréningen, ahol egymással és egymástól is van mód tanulni, tapasztalatokat cserélni. Munkáltatói kapcsolattartóink az igényeidnek megfelelő álláslehetőségeket felkutatják és felkínálják, Te pedig a számodra valóban megfelelő helyekre küldheted el pályázatod.

Az ingyenes programhoz bárki csatlakozhat, aki budapesti lakcímmel rendelkezik és elveszítette állását.

Add tovább a hírt, hogy minél több embernek tudjunk segíteni, hisz Veled és Érted dolgozunk!

 

Jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken:

Tel.: +36/20-250-6145

Email: vekop@orszik.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/mestersegemcimereprogram

Irodáink: 1067 Budapest, Teréz krt. 33; 1203 Budapest, Baross utca 2.

Nyitva tartás: Hétköznapokon 8.00-16.00 között

 

  

Általános információk

Program címe: Alternatív munkaerőpiaci szolgáltatások budapesti álláskeresőknek.

Projekt: VEKOP-8.1.2-16-2017-00001 „Nem állami szervezetek és társadalmi partnerek munkaerőpiaci szolgáltatásainak támogatása”.

A projekt célja: A budapesti álláskeresők (regisztrált vagy inaktív) foglalkoztathatóságának elősegítése és támogatása, valamint az inaktiv álláskeresők bevonása a munkapiaci programunkba.

Az ingyenes program: Elősegíti a szolgáltatásokban résztvevők elhelyezését a munkaerőpiacon.

A projekt megvalósítója: Baptista Integrációs Központ, a Budapest Esély Nonprofit Kft. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület konzorcium.

Partner: Budapest Főváros Kormányhivatala


RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére