A Karácsony tényleg elhozta a csodát!
Author: Főadmin Date: 2021. december 23., csütörtök 13:04
A Baptista Szeretetszolgálat alig két napja számolt be arról, hogy 2021-ben negyvenezernél is több cipősdobozt tudtunk kiosztani rászoruló kisgyermekek között. Ami hivatalos közleményünk napvilágra kerülése óta történt, az valóban maga a csoda! Jól látszik, hogy a vírusjárvány új kihívások elé állította a világot, s benne minket is, átalakultak a szokások, így az adományozói szokások is. Az utolsó két napban, sőt sok helyütt a hivatalos zárás után a leadópontjainkon és a központunkban dolgozó munkatársaink és önkénteseink korábban soha nem tapasztalt „cipősdoboz-rohammal” szembesültek, bátran mondhatjuk: a legnagyobb örömünkre.
Így örömmel jelenthetjük, hogy korábbi hivatalos közleményünk szó szerint a múlté, az utolsó 48 órának köszönhetően immár arról számolhatunk be, hogy 50.930 ajándékkal lephettük meg a gyermekeket. Hálával és köszönettel tartozunk mindenki felé, aki szebbé tette a nélkülöző gyermekek Karácsonyát!
A válsághelyzet okozta új kihívásnak sikeresen eleget tettünk, szeretetszolgálatunk minden tagja, munkatársa és önkéntese nevében Istentől megáldott, Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk!

RELATED NEWS
Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!
Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.
Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni
Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.
Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program
Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.


MENU