“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Duna Televízió a legszegényebbekről forgatott

Author: Főadmin Date: 2015. november 19., csütörtök 16:50

 

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai nemrégiben elkészítették a Szegénység 100 arca című kiadványt. Erről a munkáról forgatott a Duna Televízió stábja november 17-én, kedden Békés megyében, Vésztőn, illetve november 18-án, szerdán az Ormánságban, Csányoszrón. A kiadvány legszegényebb szereplői közül két családot, két sorsot választott ki Erhardt Ágoston szerkesztő, a felvételeket Marossy Géza operatőr készítette el. A kiadványról Révész Szilvia,a segélyszervezet kommunikációs igazgatója beszélt. A filmet november 29-én, vasárnap 9 órakor vetíti a csatorna, a műsor címe: Isten kezében.  Vélhetően a film is hozzájárul majd ahhoz, hogy minél több, a kiadványban szereplő rászorulónak sikerüljön majd támogatót találni. (A felvétel az adás után 6 hétig még elérhető a mediaklikk.hu oldalon.)  

RELATED NEWS

Megszerveztük az I. Bapti Kupát

Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.

Felfedezettjeink 2026: robotika csapatunk tagja fődíjas lett!

Budapest - Szilágyi Jázmin, a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagja elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026” pályázat fődíját.

Lap tetejére