A Baptista Szeretetszolgálat megköszönte támogatóinak a Cipősdoboz Akcióban való értékes és tevékeny részvételt
Author: Főadmin Date: 2016. január 26., kedd 22:28
A Baptista Szeretetszolgálat 2015 karácsonyán mintegy 42 ezer 750 cipősdoboznyi ajándékot juttatott el a rászorult gyermekeknek, részben külföldre is, és részben helyi partnerein keresztül. Az ilyen módon kedvezményezett települések száma itthon és külföldön meghaladta a 160-at, jutott így ajándék (2500 cipősdoboznyi) Erdélybe, Böjte atya árváinak, Kárpátaljára és a Vajdaságba is, ahol az ottani gyülekezetek például saját gyűjtést szerveztek.
Január 26-án, kedden a Baptista Szeretetszolgálat hűséges támogatóit Hegedüs Ádám, a tizenkét éves Cipősdoboz Akció programvezetője köszöntötte, aki elmondta: tavaly decemberben országszerte kétszáz különböző helyszín alakult át gyűjtőponttá a közös siker érdekében. Az eredményesség zálogai voltak az akció „arcai” is, Weisz Fanni modell és Mező Misi énekes, a decemberi Cipősdoboz Vár megnyitására pedig eljött a finn Mikulás. A programvezető köszöntötte Szorcsik Viktória színész-műsorvezetőt és barátait is, akik nemrégiben egy ételosztás kezdeményezői és közreműködői voltak, és akik szívesen fogadták a segélyszervezet meghívását a kis ünnepségre. Elhangzott: a Cipősdoboz Akció során ismét voltak újdonságok, ahogyan csaknem minden évben. Az adományok egy részét nyomon lehetett követni, azaz az adakozó megtudhatta, doboza mely településen örvendeztetett meg rászorult kisgyermeket.
A Hotel Kempinski nevében Parti János szólt, aki hangsúlyozta: tudják, hogy ők a szállodában a világ szebbik felét látják, de egyben tudják azt is, hogy ez számukra kötelezettséget is jelent, ezért örömmel vállalnak szerepet évről évre a segélyszervezet karitatív tevékenységében.
A rendezvényen kisfilm idézte fel a 2015-ös Cipősdoboz Akció legszebb pillanatait, majd Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója köszönő okleveleket adott át mindazon cégek képviselőinek, akik partnerként közreműködtek abban, hogy a segélyszervezet tavaly tizenkettedik alkalommal is több tízezer rászorult gyermeknek juttasson el ajándékot.
Akiknek a szeretetszolgálat megköszönte a segítséget: Trans-O-Flex, Aegon, Bosch, Nemzeti Múzeum, Finnagora, Groupama, Petőfi TV, Safrin Kertészet, BKK, WestEnd, Shopline, 16. kerületi önkormányzat, Harley Davidson Budapest, Wolf Polgárőrség, Csillagok Háborúja Jelmezes Rajongói Klub, Régió Játék, Eleven Park, 4street, Provident, Oxygen Wellness, Fiatalok Krisztusért Alapítvány, Lite Wellness Club, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Állatkert Játszóház, Kondor Béla Művelődési Ház, Wekerle Társaskör és Corvin Művelődési Ház.
RELATED NEWS
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.


MENU