A Baptista Szeretetszolgálat közleménye a szakképző intézményekben kialakult felvételi helyzetről
Author: Főadmin Date: 2015. március 12., csütörtök 11:23
A baptista fenntartású szakképző intézmények működését jelentősen befolyásolta a 13/2015. (II.10.) kormányrendelet. A rendelet következtében kialakult helyzetben sajnálatos módon jó néhány intézményünkben nem tudunk a kezdő évfolyamokon osztályokat indítani, nem tudunk férőhelyet biztosítani azon diákok számára, akik egyébként eredményeik alapján elvileg felvételt nyertek szakképző intézményeinkbe.
Ezúton kérünk elnézést mindazoktól a diákoktól és családoktól, akik jövőjét az így kialakult helyzet negatívan befolyásolta.
Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Szeretetszolgálat egyeztetéseket folytatott a szakállamtitkársággal és a KLIK-el, de sajnos a kért (az eddigi) keretszámoknak csak kb. 15%-át kaptuk meg. Két intézményünk (a budapesti KIVI és a debreceni Aranybika) így ebben a tanévben abba a helyzetbe került, hogy már nem indíthat új osztályokat és kimenő rendszerben megszűnhet.
A továbbiakban is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy szeptembertől elindulhassanak a képzések, hisz a kormányrendelet augusztus 31-ig lehetőséget ad arra, hogy átvegyünk keretszámokat más fenntartóktól.
( A fenti közlemény kiadását a hozzánk érkező szülői megkeresések és panaszok miatt tartottuk fontosnak. )
RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU