Jótékonysági esten gyűjtött a segélyszervezet egy nagybeteg fiúért
Author: Főadmin Date: 2016. október 20., csütörtök 21:05
A jászberényi Farkas Ricsi betegsége olyan ritka, hogy rajta kívül csupán egyetlen embert diagnosztizáltak ugyanezzel a súlyos bajjal az egész világon. Hatalmas fájdalmak között, folyamatosan küzd az életéért. A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági estjével Ricsit és családját kívánta támogatni e nehéz küzdelemben. A belépőjegyek megvásárlásával (ezeket 2, 3 és 5 ezer forintért árulták) sokan álltak melléjük és ilyen módon szórakozva vettek részt a segélyprogramon. Aki így döntött, az sorsoláson vehetett részt. A műsor előadóművészei között volt Bangó Margit, Szandi, Tóth Vera, Radics Gigi, Emilio, Gájer Bálint, Pintér Béla és Farkas Zsolt.
A támogatói jegyek megvásárlásából és a helyszínen összegyűlt összeget – több mint egymillió forintot – Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója adta át Ricsi szüleinek. Az est főszervezője Baricz Dezső programvezető volt.
RELATED NEWS
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.


MENU