Véget értek a hazai YouLead vitaversenyek: irány a döntő!
Author: Főadmin Date: 2023. május 10., szerda 16:59
Az Európai Unió néhány szervezete „You Lead” elnevezéssel olyan vitaversenyt kezdeményezett, amelynek az volt célja, hogy ösztönözze a fiatalok szerepvállalását és a demokratikus vitát, valamint összekapcsolja azt a környezetvédelemmel.
A YouLead országos vitaverseny fordulóit 2023 márciusa és májusa között rendezték meg hat különböző város öt oktatási intézményében: Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Velencén, és Kisújszálláson. A házi vitaversenyeket az intézményi oktatók támogatásával a Baptista Szeretetszolgálat YouLead projektjének csapata által meghatározott szabályrendszer szerint, 6-6 fős csapatok bevonásával angol és magyar nyelven bonyolították le. A színvonalas megmérettetéseken összesen közel ötszáz diák, tanár és segítő vett részt.
A vitaversenyek tézisei elsősorban az Európai Unió mindennapjairól és a „zöld” témákról fogalmazódtak meg. A cél az volt, hogy a fiatalok elmélyítsék az uniós értékek és jogok ismeretét, a klímaváltozás kérdéseit, valamint elősegítsék a csapatmunkát, a kutatást, a nyilvános beszédet, valamint ösztönözzék a résztvevőket arra, hogy a lehetséges pozitív irányú változások aktív polgáraivá és szereplőivé váljanak. A szervezők törekvésként jelölték meg, hogy támogassák a fiatalok személyes és szakmai fejlődését, ihletet merítsenek a diákság tetteiből, jövőképéből és meglátásaiból.
Az iskoláknak május 10-ig kellett nevezniük győztes csapataikat a vitaverseny döntőjébe, amelyet május 30-án rendeznek meg Budapesten.
A projektet öt európai országban – Olaszországban, Ausztriában, Görögországban, Szlovéniában és Magyarországon – valósítotják meg, mindenütt azonos időben. A magyarországi lebonyolító a Baptista Szeretetszolgálat. Az angolul vitázó győztes csapat tagjai lehetőséget kaptak arra, hogy a jövő év elején – a többi résztvevő ország első helyen végzett csapatával együtt – Brüsszelbe utazzanak, ahol uniós parlamenti képviselőkkel, ifjúsági ügyekkel foglalkozó tisztségviselőkkel találkoznak, valamint részt vesznek egy ifjúsági találkozón is.
Az alábbi csapatok jutottak tovább a budapesti döntőbe:
1. A budapesti Kovács Pál Baptista Gimnázium Evergreens elnevezésű csapata.
Háziverseny időpontja: 2023. 04. 20. Résztvevők: 29 tanuló, 2 tanár.
2. A Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola Majors Team 10T elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 04. 25-26.04. Résztvevők: 24 tanuló, 5 tanár.
3. A budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium D-baiters elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 03. 16. és 2023. 04. 14. Résztvevők: 27 tanuló és 5 tanár.
4. A Veritas Collegiate Academy Budapest Pathfinder elnevezésű csapata.
Háziverseny időpontjai: 2023. 03.10. és 2023. 04. 17. Résztvevők: 30 tanuló és 5 tanár.
5. A budapestiVIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és
Gimnázium Pingvinek elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 04. 05. Résztvevők: 28 tanuló és 5 tanár.
6. A pécsi Cserepka János Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum Cserepka 10 elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja 2023. 04. 19. Résztvevők: 34 tanuló és 5 tanár.
7. A pécsi Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium Global Gang elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 03. 24. és 2023. 04. 27. Résztvevők: 105 tanuló és 5 tanár.
8. A debreceni EURO Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Global thinkers elnevezésű csapata. Háziverseny időpontjai: 2023. 03. 06., 07. és 08. Résztvevők: 31 tanuló és 5 tanár.
9. A velencei Zöldliget Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium Green Team elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 04. 17. és 23. Résztvevők: 28 tanuló és 5 tanár.
10. A kisújszállási NABOK Illésy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye Keleti Blokk elnevezésű csapata. Háziverseny időpontja: 2023. 04. 19. Résztvevők: 65 tanuló és 5 tanár.
Gratulálunk a döntőbe jiutott csapatoknak és további sikeres versenyzést kívánunk!
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.