Technikai segítségnyújtás önkénteseket küldő szervezetek részére
Author: Főadmin Date: 2016. április 08., péntek 11:17
Az Európai Unió kezdeményezése révén a nemzetközi összefogásra épülő program a humanitárius segélyezésben tevékenykedő szervezetek munkáját támogatja több lépcsőben. A Baptista Szeretetszolgálat a külföldi segélyezésben és az önkéntesek képzésében kiemelkedő eredményeket ért el a múltban, megalapításának immár 20 esztendeje alatt, s az éve során összegyűjtött tapasztalatokat ismét hasznosíthatja a más szervezetekkel való partneri együttműködésben. A főpályázó a spanyol Alianza por la Solidaridad, partner a munkában az olasz GVC és a brit Volonteurope. A programban való részvétel egyben újabb kihívás és újabb elismerése a magyar segélyszervezet nemzetközi munkájának.
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.